Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A projekt az Öko-Pannon kht. és a XI.
A projekt az Öko-Pannon kht. és a XI. kerületi önkormányzat közös finanszírozásával valósult meg, mintegy 1,6 millió forintból, további öt hasonló berendezés kiépítését készítik elő.
Szabó János debreceni vállalkozó által kifejlesztett ötlet lényege, hogy a panelház lakói minden emeleten a szemétledobóban kezelőgombok segítségével választhatják ki, hogy éppen kommunális, azaz vegyes háztartási hulladékot, vagy újrahasznosítható - műanyag, vagy papír - hulladékot dobnak a rendszerbe.Debrecenben kísérleti jelleggel már működtetnek két hasonló rendszert. A debreceni tapasztalatok azt mutatták, hogy a lakók szívesen éltek a lehetőséggel. Egy lépcsőházból egy hónap alatt mintegy 4,4 köbméter újrahasznosítható hulladékot, elsősorban PET palackot, italos kartondobozt és alumínium dobozt szállítottak el.
A lakótelepek komoly potenciált jelentenek a környezetbarát hulladékkezelés szempontjából. Felmérések szerint a hulladékot még nem válogatók 70 százaléka úgy nyilatkozott, hogy megfelelő körülmények között hajlandó lenne szelektálni a háztartásában keletkező hulladékokat.
A több, mint 4 millió magyarországi lakásból megközelítőleg 800.000 lakótelepi, amelyekben összesen 1,9 millió ember él. Budapesten a lakások 34 százaléka, a nagyvárosokban pedig átlagosan 43 százaléka található ilyen, gyakran városrész nagyságú területeken.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.