Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Akinek a növényei eddig a kertben nyaraltak, az gyorsan hozza be azokat, hiszen a...
Akinek a növényei eddig a kertben nyaraltak, az gyorsan hozza be azokat, hiszen a szobanövények 10 fok alatt komolyan károsodhatnak.
Költöztetés előtt érdemes nappal – amikor még süt a nap és jó idő van – lemosni a leveleket, ha szükséges átültetni néhány növényt, és a betegeket lekezelni rovarölő szerrel.
A lakásban válasszunk ki egy világos sarkot a növények számára, ami nincs közel a fűtőtesthez, így a növények különleges, párás mikroklímát alakítanak majd ki maguknak. Tegyünk alájuk egy nagyobb tálcát, amit megtölthetünk murvával vagy agyag granulátummal, így szintén párásítjuk a levegőt.
Ősszel csökkentsük a locsolást, hiszen ahogy hűl a levegő és egyre csökken a világos órák száma, úgy térnek növényeink is nyugovóra, csökkentve a víz- és tápanyagfelvételt. Éppen ezért a tápoldatozást is hagyjuk el, kivéve a télen virágzó növények esetében.
Ha ősszel és télen kellően kipihenik magukat a növények, és nem erőltetjük a növekedést, tavasszal a nap és a meleg hatására gyönyörű, üde zöld hajtásokat és levélzetet hoznak majd!
Kovács Erika
viragcenter.hu
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.