szerző:
ingatlanmenedzser.hu

A beruházás támogatási összege két különböző tételből tevődik össze: az úgynevezett norvég alaptól nyertek 186 millió...

A beruházás támogatási összege két különböző tételből tevődik össze: az úgynevezett norvég alaptól nyertek 186 millió forintot, amelyhez a város 46 milliót tett hozzá, s ebből a 232 millióból alakítják ki a kastély főúri enteriőrjét; megújul például a Nádor-terem, a Vörös szalon, az Ősök csarnoka, összesen csaknem ezer négyzetméternyi belső tér - mondta az alpolgármester, megjegyezve, hogy a munkálatok január óta már zajlanak, s április végére befejeződnek.

Jövő év végére megújul a kastély

Az állami tulajdonban lévő kastély kiemelt felújítási projektjére ugyanakkor 1,9 milliárd forintos uniós támogatást nyert a vagyont kezelő város, s ehhez 290 milliós önrészt biztosított az önkormányzat - tájékoztatott az alpolgármester. Ismertetése szerint 2013 tavaszáig csaknem háromezer négyzetméternyi belső területen újul meg a 100 szobás kastélyban, illetve az U-alakú belső udvar is visszanyeri a régi pompáját. Felállítják majd a különleges látványosságnak számító, kovácsoltvas barokk kaput is, amelynek az eredetijét Franciaországban készítették még az 1600-as években.

A pápai főtéren még zajlanak a régészeti feltárások

Felújítanak több egykori szalont, báltermet, a kiskabinet-szobát, a hercegi lakosztályokat, de helyet kapnak majd a barokk palotában állandó kiállítások is. Jelenleg is itt működik a városi könyvtár, a múzeum és egy képzőművészeti galéria is. Az U-alakú, egyemeletes, barokk palotát a hercegi család fraknói ága építtetett még a XVII. században. A kiemelt tereket, termeket Esterházy-mintás herendi porcelánokkal díszítik majd, s ezzel ugyancsak az eredeti miliőt állítják helyre.

A nagytemplom környéke is megújul

Jelenleg zajlik már a várkerti termálfürdőnél a vízfelület bővítése, valamint a gyógy centrum létesítése 1,1 milliárd forintos uniós támogatással. A barokk főtér rekonstrukciójára, díszburkolattal való ellátására pedig - jelenleg ott a régészeti feltárás folyik - 2,2 milliárdot fordítanak 2012 nyaráig.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

900 millió a gödöllői kastélyra

Csaknem 900 millió forintból alakítják át a gödöllői kastély lovardáját, amely a 2011 első félévében esedékes magyar...

Baleset történt az M1-esen, lezárták a Budapestről kifelé vezető oldalt

Baleset történt az M1-esen, lezárták a Budapestről kifelé vezető oldalt

Durvul a hőség, hétvégén akár 38 fok is lehet

Durvul a hőség, hétvégén akár 38 fok is lehet

Nonstop keresi a rendőrség a hajóbaleset áldozatait

Nonstop keresi a rendőrség a hajóbaleset áldozatait

Szlovák repülők miatt riasztották a Gripeneket

Szlovák repülők miatt riasztották a Gripeneket

Fesztivált szervezne? Sok minden kell ahhoz, hogy önnek is nagy buli legyen

Fesztivált szervezne? Sok minden kell ahhoz, hogy önnek is nagy buli legyen

13 tanácsot és egy videót adott a közútkezelő a nyári M7-es használatához

13 tanácsot és egy videót adott a közútkezelő a nyári M7-es használatához