Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Egy napja vendég Budapesten Keanu Reeves, aki két hónapig forgat a rákospalotai stúdióban.
Egy napja vendég Budapesten Keanu Reeves, aki két hónapig forgat a rákospalotai stúdióban. Átmenetileg a várnegyedhez és a Dunához közel, egy első kerületi, 165 négyzetméteres luxus lakásban piheni ki napi fáradalmait – írta a helyitipp.hu a bérleti díjra vonatkozó részleteket nem közölve. A luxus otthonnak hat tágas tere és egy terasza van, emellett huszonnégy órás portaszolgálat, uszoda és konditerem is rendelkezésre áll.
Az Ingatlanmenedzser megpróbált utána járni, hogy mekkora bérleti díj ütheti a bérbeadó-tulajdonos markát. A piacon elérhető információk szerint az I. kerület Dunához közeli részein 2000-2300 forint, a várban viszont 2800-3200 forint közötti négyzetméterárakkal találkozhatunk.Feltételezhető a magasabb szélső érték és további 10-15 százalék, ha viszonylag gyorsan kellett választani a filmsztár stábjának. Ebből adódóan a havi bérleti díj 450-550 ezer forint között mozoghat, ám ha a berendezés is luxus, akkor további 100-140 ezer forint is hozzáadódik.
Tizenöt-húsz évvel ezelőtt a CD Hungary volt az egyetlen olyan szervezet, amely viszonylag gyorsan tudott nagyobb, általában diplomatáknak fenntartott lakást keríteni ilyen esetekre. Ma már több ügynökség is van a piacon, ezek kifejezetten a felsővezetőknek vagy ismertebb embereknek ajánlanak ingatlant, többnyire vételre, de vannak hosszú távra szóló bérleti próbálkozások is. Szakmai körökben ismert, hogy az esetek többségében az eladásra váró luxus ingatlanok tulajdonosait beszélik rá arra, hogy a kért időtartamra inkább adják bérbe a lakást és vegyék le az eladási listáról.
Néhány hónapja Brad Pitt és Angelina Jolie járt nálunk, az ő ügynökeik végül Nagykovácsit választották. Eredetileg vásárolni akartak, végül mégis a bérlet mellett döntöttek. A fővároshoz közeli településen egy nagyobb (15 szobás) családi házat béreltek több hónapon keresztül. A felkapott körzetben viszonylag kevés alkalmas ház volt, itt is csak becsléseket lehet végezni. Annyit tudni, hogy a II. kerület elitebb részein illetve a II.A kerületben 550-700 ezer forint között van a bérleti díj. A különféle internetes forrásokban 5,5-6,5 millió forint közé tették a színészpáros által fizetett nagykovácsi bérleti díj mértékét.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
Fia közéleti szerepvállalásának egyengetése helyett inkább saját imázsa építésére használja a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint 2026-ban azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
Az Európai Parlament megerősítette tisztségében Ursula von der Leyent.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.