szerző:
ingatlanmenedzser.hu
Tetszett a cikk?

A Google a napokban jelentette be, hogy két japán céggel együttműködve, mintegy fél milliárd dollárt ruház be egy...

A Google a napokban jelentette be, hogy két japán céggel együttműködve, mintegy fél milliárd dollárt ruház be egy szélerőmű parkba az Egyesült Államok nyugati felén - írta a vg.hu a Die Welt-re hivatkozva. A projekt - amely a tervek szerint 2012-re épül meg - a legnagyobb ilyen jellegű létesítmény lesz a világon.

Az internetóriás mintegy 100 millió dollárral részesül a fejlesztésből, amelynek kivitelezője a General Electric lesz. A Google korábban már vásárolt egy szélerőmű parkot Németországban, s összesen 350 millió dollárt fordított megújuló energiára.

Az oregoni projekt teljes beruházási költsége eléri a kétmilliárd dollárt. 78 négyzetkilométeren összesen 338 turbinát állítanak majd fel, amelyek 845 megawatt teljesítményű üzemre lesznek képesek. Ezzel több mint 235 ezer amerikai háztartás energiaszükségletét tudják majd fedezni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!