Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A közbeszerzési értesítőben két pályázati felhívás jelent meg.
A közbeszerzési értesítőben két pályázati felhívás jelent meg. Az egyik, félmilliárd forint értékű keretszerződés a Budai várban lévő műemléki ingatlanok építési, veszélyelhárítási és felújítási munkáira, míg a másik, másfél milliárd forint értékű különböző állami tulajdonú ingatlanok helyreállításáról szól, ám ennek összege 50 százalékkal több is lehet. Mindkét keretszerződést egy évre köti meg az MNV. A részvételi határidő augusztus 24. Az elbírálásnál 70 százalékban a vállalási díjat, 30 százalékban a teljesítési határidőt veszik figyelembe - olvasható a közbeszerzési értesítőben.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.