Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A legdrágább az V. kerület, ott kétmillió forintos négyzetméterárral kell számolni.
Kevesebb új lakás épült 2020 utolsó negyedévében, 2019-hez képest 11,5 százékkal kevesebb projekt volt valamilyen fázisban. Az Otthon Centrum elemzése szerint az épülő és tervezett lakások száma is csökkent, ott 7,7 százalékos esést mértek.
A közlemény szerint az új projektek indulásának számában még ennél is nagyobb a visszaesés: a tavalyi év utolsó negyedévben 25 új projektet kezdtek el a befektetők, míg 2019-ben 51 ilyen volt.
A fővárosban Angyalföldön indult el a legtöbb beruházás az elemzés szerint, szám szerint 77 van a megvalósítás valamely szakaszában. Kiemelkedő még ilyen szempontból alapján Budán a XI. kerület (53) és a III. kerület (45), Pesten Ferencváros (30), Zugló (29), Józsefváros (26). A legkevesebb lakás a XXI. és a XXIII. kerületben épül.
Az új építésű lakások átlagára Budapesten 1 073 000 Ft/m2 volt, ami 8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értékhez képest. Ez persze az elhelyezkedéstől és az ingatlan adottságaitól függően változhat: 500 ezer forintól 3 millió forintig terjedő négyzetméterárral találkozhatnak az érdeklődök.
A legmagasabb átlagár továbbra is az V. kerületben volt kétmillió forinttal. Ettől az értéktől azonban nem sokkal maradt el a II., XII. és a VI. kerület sem. Budán a XXII. kerülettől eltekintve az átlagos négyzetméterár mindenhol meghaladta az egymillió forintot, míg Pesten a VII. és XIII. kerületről mondható el ugyanez.
Buda és a Belváros többi kerületében átlag 800 ezer és egymillió forint közötti kínálati négyzetméterárak voltak a felmérés időpontjában. A külső pesti kerület árfekvése 730–900 ezer Ft/m2, azonban a XXIII. kerületben csak 650 ezer Ft/m2 lakásár jellemző.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.