Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Befejeződött Bugyin a Beleznay kastély felújítása.
Befejeződött Bugyin a Beleznay kastély felújítása.
A korhűen helyreállított és újrabútorozott épületben a művelődési ház és a könyvtár mellett internet szoba, valamint ifjúsági és mezőgazdasági infópont is helyet kapott. Az öt évvel ezelőtti külső rekonstrukció után mintegy 60 millió forintból a belső átalakítás is lezajlott.
A pénz nagy részét, mintegy 44 millió forintot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatán nyertük, a többit önerőből biztosítottuk - közölte Somogyi Béla, a település független polgármestere. A felújítás során olyan komplex szolgáltató és közművelődési célú tér létrehozása volt a cél, amely nemcsak a helyi, hanem a környékbeli lakosokat is fogadni tudja.
A belső átalakítással három hónap alatt végeztek, annak ellenére, hogy az önkormányzat és a kivitelező Munkabíró Kft. számos munkafázist folyamatosan egyeztetett a megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi irodájával. Erre azért volt szükség, mert az épület műemléki védelem alatt áll.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.