Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A 46 millió ukránból 10 millió él a szegénységi küszöb alatt.
A 46 millió ukránból 10 millió él a szegénységi küszöb alatt. Egy gyermek esetén a családok 26 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, ha két gyermeket nevelnek, akkor 39, négy vagy több gyermek esetén pedig több mint 70 százalék ez az arány.
Nagy különbségek vannak a városi és a falusi családok között: az előbbiek 15 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg az utóbbiak 36 százaléka. Szerinte ennek az az oka, hogy az állam olcsó munkaerőt akar, illetve az, hogy árnyékban működik a gazdaság jelentős hányada.
Az ukrán átlagpolgár jövedelmének 42 százalékát teszi ki a munkabér, 39 százaléka pedig szociális segélyekből és juttatásokból származik, miközben az európai országokban 60 százalék a jövedelmen belül a fizetés aránya.
Az elemző rámutatott: míg jelenleg az ukrajnai átlagbér 2,7 ezer hrivnyát (mintegy 75 ezer forint) tesz ki, addig az oktatási szférában 2,1 ezer, az egészségügyben pedig 1,7 ezer hrivnya az átlagkereset.
Eközben az állami hivatalokban 3,1 ezer hrivnya az átlagfizetés, vagyis az állam többet költ saját magára, mint a költségvetési szféra fenntartására – szögezte le Rozenko, megjegyezve, hogy a munkaerő és a szellemi potenciál elvándorlásának újabb hulláma fenyegeti Ukrajnát. Szerinte ennek a jele, hogy az idén 853 ezer ukrán állampolgár igényelt amerikai zöld kártyát.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.