Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy időben Simicska Lajos, fideszes gazdasági szakember és Töröcskei István bankár is tulajdonosai voltak a Közgépnek.
Egy időben Simicska Lajos, fideszes gazdasági szakember és Töröcskei István bankár is tulajdonosai voltak a Közgépnek. A mai napig nem tudni, hogy kik a jelenlegi tulajdonosai a 200 milliárd forintos állami támogatást kapott építőipari cégnek, a Közgépnek.
A népszava.hu összeállítása szerint négy éve a Közgép tulajdonosi körében a Left & Left Zrt.-t lehetett beazonosítani, amelynek a hasonló nevű, Delaware államban bejegyzett Left & Left International Inc. volt a gazdája. A Népszava információi szerint továbbra is ez az amerikai offshore áll a Közgép mögött - többségi tulajdonosként.
Az 1993 októberében alapított céget egy szűk, szolnoki családi kör jegyezte: Tóthék. Közülük Tóth Tamás a legismertebb, a Fidesz-közelinek tartott Axon Vagyonkezelő, Organizációs és Befektetési Zrt. egyik alapítója, és vezetője volt a 2000-es évek elejéig. Megjegyzendő: közvetve ez a cég ma is tulajdonosa annak az Axon Bérlet Kft.-nek (ma Alföld Bérlet Kft.), amelyik a '90-es évek végén megvette a Közgépet, majd gyorsan túl is adott rajta.
A Left & Left International Inc. másik alapítója Fodor Ibolya a szolnoki Petőfi utcából, ő az említett Tóth Tamás sógornője. A harmadik tulajdonos pedig egy Tóth László nevű, Németországban élő férfi. A Left & Left International Inc. tulajdonosai 1999 októberében döntöttek úgy, hogy megalapítják a cég magyarországi megfelelőjét, a Left & Left Zrt.-t - mégpedig az Andy Holding Gazdasági Tanácsadó Kft.-vel közösen.
Utóbbi cég is az Axon-csoport tagja volt, pályafutását még Axon-Gloria Kft. néven kezdte, így nem meglepő, hogy a tulajdonosi kör is Tóth Tamásból, feleségéből és sógornőjéből áll. Ők - a két cég együttes akaratát képviselve - Nyerges Zsolt szolnoki ügyvédet bízták meg, hogy a cégbírósági eljárás során képviselje a két vállalkozást. Figyelemreméltó tény, hogy ekkor már Tóth Tamás benn ült a Közgép felügyelőbizottságban, és nemsokára felesége is csatlakozott hozzá.
Még egy ismertebb figura feltűnik az Andy-Holdingban: egy ideig tulajdonos az a Kun Zoltán, akit Nyerges Zsolt védett az első Orbán-kormány egykori államtitkára, Várhegyi Attila büntetőperében. (Kunt vesztegetéssel vádolták, ám a bíróság felmentette.) Ami az Andy Holding utóéletét illeti, később feloldódott a Left & Left részvénytársaságban.
Az origo.hu szintén rátalált egy cégre, amelyik a Közgép tulajdonosa: a kormányerőkhöz közeli Pro Aurum Vagyonkezelő Zrt. éves üzleti beszámolóiban 2008-tól kezdve évről-évre feltüntette, tulajdoni részesedéssel rendelkezik a Közgép Zrt.-ben.
A 2010-es állás szerint a részvények 23,27 százaléka volt az övé. A 2003 végén alapított Pro Aurumban nyolc éve résztulajdonos Töröcskei István bankár, aki a Pro Aurumon keresztül a Magyar Nemzetben és Hír Tv-ben is érdekelt. Töröcskei néhány hónapja az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatói posztját tölti be.
De nem csak ő bukkan fel a Pro Aurumban, hanem közvetve Simicska is. Ugyanis a Pro Aurumban érdekelt két vagyonkezelő kft., a Pro A és Pro B, ezek tulajdonosa az a Neo-Met Kft. nevű cég, amit Simicska és felesége tavaly áprilisban vásárolt meg.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.