Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A látványterv szerint parkosítják és teljesen felújítják a Várkert Bazárt.
A látványterv szerint parkosítják és teljesen felújítják a Várkert Bazárt. Mint arról beszámoltunk, legkorábban egy év múlva kezdőhet a felújítás. A munkálatokhoz 6,5 milliárd forint kell.
Már jövő ősszel megkezdődhet a Várkert Bazár felújítása, és ha a közbeszerzések nem húzódnak el túlságosan, tartható lesz a kormány által megadott, 2014. márciusi határidő - mondta Zumbok Ferenc miniszteri biztos.
A Várbazár egy részére, az északi pavilonra és a vízhordó lépcsőre megvannak a jogerős építési engedélyek és kiviteli tervek. A vízhordó lépcső mellett mozgó járdát terveztek, amely összekapcsolja az eddig elszigetelt Várat a Duna-parttal.
"Az egész bazár egy zárvány - ennek a szakasznak a megépítése azért fontos, hogy élő kapcsolat jöjjön létre a bazár és a Vár között. Ennek kapcsán elkészül majd egy 'gyilokjáró', amellyel körüljárható lesz a palota, így két dolgot oldunk meg egyszerre: körüljárható lesz a vár és összekötjük azt a Duna-parttal" - hangsúlyozta Zumbok Ferenc.
A korábbi tervekben szereplő, 300 férőhelyes mélygarázs helyett egy kisebb, 130-140 gépkocsi befogadására alkalmas parkoló épül, valamint a - szintén a föld alatt elhelyezkedő - korábban 6000 négyzetméteresre tervezett, kulturális rendezvényeknek otthont adó multifunkciós teret is 1600 négyzetméteresre szűkítették.
A pavilonsort annak idején műtermeknek használták, a tervek szerint ezekből az egyenként 30 négyzetméteres, csaknem 8 méter belmagasságú helyiségekből néhányat - a "hagyomány" megőrzéseképpen - fiatal képzőművészeknek adnának ki ingyen használatra, a többi pavilonban pedig éttermek és kávézók működnek majd.
Az egykori ifi park helyére a "bakancsos turistákat" kiszolgáló sörsátrakat és olcsóbb éttermeket terveznek.A negyed közlekedési viszonyainak rendezése kapcsán Zumbok Ferenc kifejtette: kishajó-közlekedéssel szeretnék megoldani a pesti és a budai oldal összekapcsolását. A hajók a Vigadó térről indulva szállítanák a turistákat a budai oldalra, ahonnan a mozgó járda vagy a lépcső segítségével könnyedén és gyorsan megközelíthetővé válna a Vár.
A Várkert Bazár Budapest I. kerületében található, az Ybl Miklós téren. Kiemelt műemlék, a Világörökség része. Ybl Miklós tervei szerint épült 1875 és 1883 között neoreneszánsz stílusban, a Várkert Duna felőli lezárásaképpen.
A Várkert Bazár története az Ifjúsági Parkkal folytatódott. Az épületben működött 1961 és 1984 között a Budai Ifjúsági Park (becenevén "Ifipark", rövidítve: BIP), mely számos zenei rendezvénynek, koncertnek adott otthont. 1980-ban egy Edda koncert során a park bejáratához vezető lépcső kőfala leomlott.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.