Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A végtörlesztés 836 millió forintos veszteséget okozott a takarékszövetkezeti szektornak.
A végtörlesztés 836 millió forintos veszteséget okozott a takarékszövetkezeti szektornak. Ez a teljes visszafizetéseknek mindössze 0,86%-ából ered. A saját portfóliónak pedig az november végéig a 12%-át tette ki, kicsit nagyobb arányban, mint a bankoknál (9%) - közölte lapunkkal a PricewaterhouseCoopers. (PwC).
A tanácsadó cég szerint az a kezdeti tévhit, hogy a takszövök fogják finanszírozni a kormány által felkínált végtörlesztési lehetőséget, már a hatályba lépés első pár hetében megdőlt. A takszövök 2 hónap alatt összesen 872 db végtörlesztést refinanszíroztak a 3 089 ügyletből, ami az összes végtörlesztés (54 563 db) 0,1%-a csupán.
A PwC úgy látja, hogy sok nagybanknak is fejtörést okozott, hogy vajon lesz-e forrása arra, hogy saját ügyfeleit refinanszírozza, hiszen a végtörlesztés óriási veszteségek leírásával jár (a tőkerész körülbelül 25%-a) és a bankadó mellett ez jelentős tőke követelményt eredményez. A takszövös befektetői kör pedig nem ér fel egy EU-s anyabankkal és nem képes, de nem is motivált további tőkebevonásra. (PSZÁF statisztika 2011.11.27) - írta a PwC.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.