Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Folytatódik a keszthelyi belváros megújítása.
Folytatódik a keszthelyi belváros megújítása. Aláírták a fejlesztés második üteméről szóló, több mint félmilliárd forintos támogatási szerződést.
A második ütem teljes költsége mintegy 730 millió forint, amelyhez az önkormányzat 125 millió, a város tulajdonában lévő Keszthelyi VÜZ Nonprofit Kft. pedig 49 millió forint önrészt vállalt. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT) továbbá közel 540 millió forint támogatást ítélt meg.
Több, közlekedéssel kapcsolatos átalakítás is történik, például a Georgikon utca és a Vásár tér térrendezési, közlekedésszervezési munkálatai, de a munkálatok kiterjednek a Helikon és Sörház utca irányába is.
A projekthez konzorciumi partnerként a gazdasági elemeket megvalósító Keszthelyi VÜZ Nonprofit Kft., belvárosi vállalkozók, valamint a rendház tulajdonosa, a Csornai Premontrei Prépostság is csatlakozott.
A hivatalos támogatási értesítést követően a város által indított első közbeszerzési eljárás eredménytelen volt, mert az egyetlen pályázó ajánlata nem fért bele az előzetes tervek szerinti költségvetési keretbe. A megismételt eljárás - több költségcsökkentő tárgyalási fordulóval - már sikerrel járt, a beruházás első ütemét is megvalósító konzorcium, a Közgép Építő- és Fémszerkezet Gyártó Zrt., illetve a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. közösen nyerte el a munkákat.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.