szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rejtélyes, meteoritkőzetből faragott Buddha-szoborra bukkant a náci védosztag, az SS soraiba tartozó német tudósok egy csoportja évtizedekkel ezelőtt Tibetben – áll egy szakfolyóiratban most közzétett cikkben.

A Meteoritics and Planetary Science című tudományos folyóiratban szerdán megjelent cikkében Elmar Buchner német tudós a nácikról, az ereklyékről és a meteoritokról írt, a dokumentum végén pedig kitér a vélhetően első olyan, embert ábrázoló szoborra, amelyet meteoritkőzetből formáztak.

Buchner elmélete szerint az SS-hez tartozó tudósok egy csoportja az 1930-as évek végén kelt útra Tibetbe, hogy felderítsék az árják gyökereit. Az expedíció vezetője, a zoológus és etnológus Ernst Schäfer 1939-ben egy 24 centiméteres, több mint 10 kilós, ámde ismeretlen eredetű Buddha-szoborral tért vissza Németországba. A tudós érdeklődését vélhetően a faragvány mellrészén látható szvasztika, vagyis horogkereszt keltette fel.

A Vasembernek elnevezett szobor eltűnt egy müncheni magángyűjteményben, és a tudósok számára csak 2009-ben vált újra hozzáférhetővé, miután felbukkant egy aukción.

Buchner szerint a vas- és nikkeltartalmú kőzet abból a Csinga nevű meteoritból származhat, amelynek törmelékei 15 ezer évvel ezelőtt hullottak le Szibériára és a mai Mongólia területére. A meteoritdarabkákat történelmi feljegyzések szerint csak 1913-ban fedezték fel – fejtette ki Buchner, a Buddha-szobor – stílusa alapján – azonban vélhetően a 11. századból való. Hozzá hasonlót soha nem találtak.

Amennyiben a német geológus számításai helytállóak, a szobor kis híján ezeréves, értéke pedig felbecsülhetetlen.

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól