szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rekordhosszú, csaknem 500 kilométeres vándorutat tesznek meg az alföldi zebrák Afrikában Namíbia és Botswana között a Természetvédelmi Világalap (WWF) megfigyelései szerint.

A WWF munkatársai két éven át kísérték figyelemmel az alföldi zebrák életét. "Lenyűgöző, hogy egy ilyen méretű és ennyire feltűnő állat ekkora távolságot tesz meg évről évre, és ez eddig fel sem tűnt" - mondta csütörtökön a megfigyeléseket ismertetve Robin Naidoo, a kutatás vezetője Berlinben. Afrikában egy olyan emlősfaj sem ismert, amely hasonlóan nagy utat járna be.

A szakemberek műholdas megfigyelő eszközöket erősítettek az állatokra, így tűnt fel nekik, hogy az óriási, legalább 1500 példányból álló zebracsordák júniustól decemberig Namíbia északkeleti vidékén időznek, az esős évszak kezdetén azonban délnek indulnak, és két hét, illetve 250 kilométer megtétele után elérik a Nxai Pan nemzeti parkot Botswanában. Tíz hétig ott legelésznek, majd elindulnak észak felé. A visszautat azonban jóval kényelmesebb tempóban, három hónap alatt teszik meg.

A tudósok feltételezik, hogy a hosszú vándorlás réges régi viselkedési mintát követ, és nem az éppen aktuális körülmények idézik elő.

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze