Száz éve egy merénylet indította el a Trianonhoz vezető utat
Épp 100 éve lőtte le Gavrilo Princip boszniai szerb diák az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét Szarajevóban. Egy hónap múlva kitört az első világháború. Ezúttal nem a háború hátterében rejlő nagyhatalmi egymásnak feszülést mutatjuk be, hanem felvillantunk pár magyar politikai epizódot arról, hogy miként fordult a magát eredetileg liberálisnak valló politikus, Tisza István autoriter irányba, s hogyan járult hozzá politikája a háború kitöréséhez.
1914. június 28. vasárnapra esett. A Pesti Hírlap aznapi címlapjának felső, nagyobbik felében arról esett szó, hogy a kormány miképpen próbálja letörni az ellenálló vármegyéket, miután az utóbbiak tiltakoznak a „törvénytelen kormányrendeletek” ellen. Arról is beszámolt a lap, hogy a jegyzők az önkormányzatiság megcsorbítása ellen protestálnak. Szerintük az „önkormányzati jog mérlege veszteséget szenved”.
Hosszú antidemokratikus folyamat sokadik etapját kezdte volna meg ekkor a hatalmon lévő Tisza-kormány, amelynek vezetője épp az a Tisza István volt, akinek szobrát 2014 júniusában állították vissza a Parlament oldalában. A kormányfő 1914-ben már az utolsó emlékfoszlányait tépte szét annak, hogy valaha, 1903-1905 között, a Szabadelvű (legalább nevében liberális) Párt miniszterelnöke volt. A tömörülést bukásba kormányozta, majd feloszlatta az 1905-1906-os válság során.
Kelet-Európában 1905-ben szinte példátlannak számított, hogy választáson bukott meg egy kormánypárt. Pedig a manipulált és egyáltalán nem demokratikus választási rendszer ezt eleve rendkívül nehézzé tette. Ám miután az ellenzék a monarchia alapjait bolygatta volna meg, Ferenc József nem hagyta, hogy a választás nyomán valódi váltás menjen végbe a magyar parlamentben, s a következő évek az értelmetlen ellenzéki obstrukcióról,majd a kormánypárt ellenintézkedéseiről szólt. 1912-ben pedig a parlamenti elnökként antidemokratikus javaslatokat végigvivő Tiszára rá is lőttek az Országgyűlés épületében.
Tisza fegyverkezése: Trianont előlegezte meg a szavazás dátuma
Tisza letörte az ellenzéki obstrukciót, áterőszakolta a véderőtörvényt, amely az ország háborús készülődését előlegezte meg. Ez a készülődés, amelyet 1913-tól Tisza miniszterelnökként vezényelt le, az első világháború kitörésekor nyert értelmet. A fegyverkezést napra pontosan nyolc évvel Trianon előtt, 1912. június 4-én hagyták jóvá a munkapárti képviselők. A parlamenti elnök nem adott szót az ellenzéknek, így sikerült elfogadtatnia a javaslatot.
Utólag egyesek Tisza fegyverkezését részben a balkáni feszültségekkel magyarázzák (nemcsak az antant és a központi hatalmak szembenállásával), jóllehet az úgynevezett Balkán-háborúk csak 1912 végén törtek ki. A határainktól délre zajló összecsapásokban először Törökországot, majd az átmenetileg túl erőssé vált Bulgáriát győzték le szomszédai 1912/13-ban. A folyamatos balkáni válságok nyomán azonban egy dolog kétségtelen: erős állam kezdett kibontakozni az Osztrák-Magyar Monarchia déli határán: Szerbia.
A szerb nacionalizmus fellángolása
Itt, Szerbiában – mutat rá erre egy nemrégiben megjelent ismeretterjesztő kiadvány, a Kérdések és válaszok az I. világháborúról című kötet, Bihari Péter történész-történelemtanár munkája – 1903-ban történt a legnagyobb fordulat. A Szerb Királyság és a Monarchia ekkor vált hirtelen ellenséggé. 1903. június 10-én, este több mint száz katonatiszt hatolt be Obrenovic Sándor király belgrádi palotájába. A puccs során legyilkolták „a királyt, a királynét, a miniszterelnököt, a hadügyminisztert és a királyné két bátyját”, majd a Karadjordjevic dinasztia került trónra. Ennél sokkal lényegesebb volt, hogy Szerbia elfordult a Monarchiától, és Oroszország, s így közvetve Franciaország szövetségesévé vált – írja Bihari. Ekkor fordult ismét erőteljesebben az orosz politika a Balkán felé, Szerbiában pedig megerősödött a nacionalista ideológia, és a régóta megálmodott délszláv egységállam (szerbek, horvátok, szlovének és mások) létrehozására kezdtek törekedni.
Mindeközben Magyarországon beindult az - 1912-es véderőtörvény elfogadása után - a fegyverkezés: a Monarchia hadseregének újonclétszámát megemelték. Romsics Ignác akadémikus Magyarország története a XX. században című kötete szerint a katonai kiadások több mint 50 százalékkal emelkedtek (220-ról 345 millió koronára). A pénzből a honvédség tüzérségét fejlesztették, létrehozták az első kerékpáros alakulatokat és bővítették a géppuskás egységeket.
Mindeközben a Monarchia két alapvető problémájára, a nemzetiségek ügyére és a választójog kérdésére (a szociáldemokrácia és a munkásmozgalom kezelésére) nem sok érdemi választ adott a Tisza-kormány.
A szarajevói merénylet
A hirdetésekkel telezsúfolt, nyolcvan(!) oldalon megjelent újság, a Pesti Hírlap szerkesztői előző este még nem tudhatták, hogy mire az 1914. június 28-ai, vasárnapi kiadás eljut az olvasókhoz, Szarajevóban meggyilkolják Ferenc Ferdinánd trónörököst. A Pesti Hírlap következő száma elvileg június 30-án jelent volna meg, ám a történelem felülírta a terveket: már vasárnap rendkívüli kiadás volt az utcákon, amely hírül adta: „A trónörököspárt meggyilkolták.”
A furcsa alcím szerint „Ferenc Ferdinándot és feleségét ma délelőtt egy szerb diák Szarajévóban agyonlőtte.” A lap amúgy Sarajevónak írta a bosnyák székváros nevét, de a merénylő is ekkor még „Prinsipként” szerepelt a cikkben. Valójában Gavrilo Principról van szó, akit a merénylet után letartóztattak, s bár „a tömeg meg akarta lincselni”, a hatóságok „kiszabadították és magukkal vitték”.
A cikkben szerepel, hogy „a gyilkos merényletet egy bombamerénylet előzte meg, amelyet a szerencsétlen főherceg lélekjelenléte hárított el: az automobilba dobott bombát Ferenc Ferdinánd a karjával lökte el magától úgy, hogy a bomba csak a főhercegi automobil mögött robbanhatott fel. Rövid idővel ez után a bombamerénylet után történt a revolveres merénylet. Amelynek a trónörököspár áldozatul esett.”
Egy vészjósló, gyászkeretes írás
A hétfői, június 29-ei, szintén rendkívüli kiadás gyászkeretes címlapján komor írásban emlékezett meg a halott trónörökösről. A cikk így végződött: „A fátum, mely a Habsburgok fölött lebeg, fátyolossá teheti a népek szemét. De a veszedelmek, melyek a déli határon torlódnak, megkövetelik, hogy ne engedjük magunkon eluralkodni a könnyeket és tiszta szemmel nézzünk a veszedelmeknek elébe. Szegény Ferenc Ferdinánd és boldogtalan Hohenberg hercegnő: a ti mártír-sorsotok lobogó máglyavilágánál talán meglátják végre mindenütt, mennyi robbanó aknával van körülhatárolva ez az egész monarchia.”
A vészjósló írás pár év múlva beigazolódott: a Monarchia széthullott az első világháború után, Tisza Istvánt a forradalmi lázban égő Budapesten 1918-ban, otthonában gyilkolják majd meg. A háborús vereség pedig Trianonhoz vezet majd, amely a legsúlyosabb csapást a háború résztvevői közül Magyarországra méri majd a Párizs környéki békék során 1920-ban. Magyarország területének körülbelül kétharmadát, lakosságának majdnem 60 százalékát veszíti majd el. „Ilyen mértékű veszteséget más ország nem szenvedett” – szögezi le Bihari Péter.
A merénylet után
De mi történt a szarajevói merénylet után? A másnapi Pesti Hírlap második oldalán megint olvasható volt maga a hír is: „A trónörököst és feleségét meggyilkolták.” A cím után az alcímek sorai is beszédesek: „Gyilkos merénylet Sarajevóban. - Egy szerb diák agyonlőtte a trónörököspárt. – A gyilkosságot bombamerénylet előzte meg.” A többi alcím már Szerbia ellen hergelte a közvéleményt, így például azt is írták, hogy „A trónörökös a nagy szerb propaganda áldozata”.
A keddi, június 30-i szám már továbblépett: a címoldalas vezető anyag „Tetemrehívás” címmel jelent meg, s azt fejtegette: „A sarajevói bomba és browning mögött nemcsak azoknak a kezét kell nézni, akik dobták és elsütötték. Azt is kutatni kell, hogy kik adták a merénylők kezébe a bombát és browningot és azt is kutatni kell, hogy kik engedték odáig fajulni az öntudat mélyén lappangó gonosz indulatot, hogy rendszeres tervvé, összeesküvéssé érlelődjék.” Az ellenzéki Pesti Hírlap nemcsak a boszniai szerbek összeesküvését - a háttérben Szerbiát sejtetve - ítélte el azonban, hanem a Monarchia kormányát-kormányait is: „A monarchia bűnös kormányai, Ausztriáé épp úgy, mint Magyarországé, s a kettőé közösen: engedték, hogy ez a gyűlölet mind kövérebbé hízzék”.
Ady, a hazaáruló?
„Egy bűnös, az egész vonalon bűnös kormányzat nemzetiségi politikáját demonstrálta az iszonyatos, de kérlelhetetlen logikával a sarajevói fekete vasárnap” – írta a Pesti Hírlap.
E lap logikája azonban nem vált uralkodóvá. S például a háború ellen fellépő Ady Endrét a konkurens fővárosi újság, a Budapesti Hírlap cinizmussal és hazaárulással vádolta Bihari Péter szerint. Ady egyébként a háború kezdetén úgy látta, hogy győzelem esetén a németek fognak uralkodni, vereség esetén pedig „elvesztünk mint Magyarország, s szét fognak szaggatni bennünket”. Sajnos – tehetjük hozzá - Adynak lett igaza, aki nem hazaáruló volt, hanem éppen a hazáját féltette.
Mit csinált a politika?
A szarajevói merénylet után Romsics Ignác kötete szerint az osztrák-magyar közös kormány, s különösen a vezérkar azonnal a Szerbia elleni megtorló háborút javasolta. A vezérkari főnök, Franz Conrad von Hötzendorf már régóta preventív háborút indítványozott a déli szomszéd ellen. Tisza viszont ellenezte a hadüzenetet, még a szarajevói merénylet után is. Romsics szerint legalábbis eleinte. Ezután viszont a „vitát a német császár és kormány háborús eltökéltsége zárta le, akik a közös minisztertanácsra és Tiszára egyaránt nyomást gyakoroltak a döntő lépés mielőbbi megtétele érdekében” – olvasható a Magyarország története a XX. században című kötetben.
Ami ezek után történt, az immár közismert: az antant (Anglia, Franciaország és Oroszország, illetve Szerbia) és a központi hatalmak (a németek és az Osztrák-Magyar Monarchia) sorra hadat üzentek egymásnak, s megkezdődött a huszadik század őskatasztrófája, amely George F. Kennan amerikai diplomata és történész kifejezése, s amelyről a hvg.hu-n egy interjút is olvashatnak Pók Attila történésszel, egyetemi tanárral, a történeti társulat főtitkárával.
