szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mindössze 5 centiméteres lehetett a világ legkisebb sünje, amely 52 millió évvel ezelőtt élt a mai Kanada területén. A felső állkapcsát Brit Columbia tartomány északi részén ásták ki a földből.

A sün évmilliókkal ezelőtt ezen az akkoriban esőerdővel borított vidéken élhetett, ez az esőerdő azonban nem trópusi, hanem magasan fekvő, hűvösebb erdő lehetett – írják a kutatók a Journal of Vertebrate Paleontology című folyóiratban megjelent cikkükben.

A leletet nagyfelbontású CT-szkennerrel vizsgálták meg a Pennsylvaniai Egyetemen, majd ebből következtettek az állat testfelépítésére és életmódjára. A Silvacola acares (apró erdőlakó) névre keresztelt lény nagyjából 13 millió évvel a dinoszauruszok kihalása után élhetett, rovarokkal, növényekkel és talán magvakkal táplálkozott.

A feltárt leletből nem állapítható meg, hogy voltak-e tüskéi. Jaelyn Eberle, a tanulmány egyik szerzője, a Coloradói Egyetem paleontológusa szerint talán egyfajta szúrós szőr boríthatta a testét, hasonlóan az Európa területén élő rokon kortársaihoz.

A lelet szenzációja az elképesztően kis méret. "A mai sünök, különösen azok, amelyeket háziállatként tartanak, sokkal nagyobbak. A legkisebb ma élő sünök körülbelül 10-15 centi hosszúak, nem számítva a farkukat, de közeli rokonaik, a nagy szőrössünök akár a 46 centis hosszt és a 2 kilós testsúlyt is elérhetik" – magyarázta Eberle.

Nővére fojtogatásáért húsz év fegyházat kapott Pénzes Henrietta pár éve szabadult gyilkosa

Nővére fojtogatásáért húsz év fegyházat kapott Pénzes Henrietta pár éve szabadult gyilkosa

Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot

Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot

Nyíllal átlőtt fejű kacsa úszkált a Balatonban

Nyíllal átlőtt fejű kacsa úszkált a Balatonban

Pakisztán szerint legalább huszonhatan estek áldozatul az India által végrehajtott támadásnak

Pakisztán szerint legalább huszonhatan estek áldozatul az India által végrehajtott támadásnak