szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A napokban egy amerikai szövetségi laboratóriumban hat fiola himlővírust felfedező tudósok további több mint háromszáz fiolát találtak, amelyeken súlyosan fertőző vírusok és baktériumok neve szerepel.

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság (FDA) szerdai bejelentése szerint a nem dokumentált kollekció 327 gondosan tárolt fiolát tartalmazott. A fiolákon olyan kórokozók neve volt feltüntetve, mint a dengue, influenza és rickettsia. 

A múlt héten a hatóságok arról számoltak be, hogy az ötvenes évekből származó hat fiolányi himlővírus került elő egy szövetségi laboratóriumból, egyéb mintákat nem említettek.

Peter Marks, az FDA biológiai igazgatóhelyettese hangsúlyozta: mindent elkövetnek, hogy kiderüljön, miért maradtak ilyen sokáig észrevétlenül ezek a minták. A fiolákat, köztük a himlővírus feliratot viselőket a Washington környékén lévő Országos Egészségügyi Intézet területén találták meg az FDA által 1972 óta használt laboratóriumok egy hűtőszobájának sarkában, 12 kartondobozban. A hivatal szakemberei szerint a minták 1946 és 1964 között gyűltek össze, a laboratórium tudósai dolgoztak azokkal.

Karen Midthun, az FDA biológiai igazgatója elfogadhatatlannak nevezte, hogy ezeket az anyagokat ilyen sokáig nem fedezték fel. Hozzátette ugyanakkor, hogy a fiolák előkerülése után a hivatal szakemberei helyesen jártak el azok kezelésében, nyomban értesítették az illetékes hatóságokat, amelyek azonnal biztonságba helyezték a fiolákat és megállapították, hogy érintetlenek voltak, nem kerülhetett ki belőlük kórokozó.

Az FDA tudósai közölték: egyelőre nem tudják, hogy az újonnan fellelt fiolákban tényleg azok a kórokozók vannak-e, amelyek fel vannak rajtuk tüntetve. A hivatal országos vizsgálatot kezdett annak kiderítésére, hogy van-e még valahol olyan hűtőegység, ahol bármilyen elfeledett mintát tárolnak.

A szakemberek 32 szövetmintát és nem fertőző vírusmintát megsemmisítettek, számos felcímkézetlen fiolát vizsgálatra továbbítottak az amerikai közegészségügyi intézetbe (CDC), a megmaradt 279 mintát pedig biztonságba helyezték. 

A himlővírus felfedezése egy hónapon belül már a második eset volt, amely súlyos hiányosságokra világított rá a halálos kórokozók kezelésével kapcsolatban. Korábban kiderült, hogy lépfeneminták átszállításakor véletlenül élő baktériumtörzsek is átkerültek a CDC egyik laboratóriumából egy olyan alacsonyabb biztonsági fokozatú másikba, ahol erre nem voltak felkészülve, így potenciálisan több tucatnyi laboratóriumi dolgozó volt kitéve a kórokozónak.

A himlőt 1977-ben világszerte felszámolták, a kórokozó mintáit egy nemzetközi egyezmény alapján már csak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ellenőrzése alatt álló két raktárban szabad őrizni: a CDC atlantai központjában és Oroszországban, a novoszibirszki Állami Virológiai és Biotechnológiai Kutatóközpontban.

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt