szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Retyezát 2014 néven búvárexpedíció indul a Dél-Kárpátok legmagasabb tavának, a romániai Bukura-tónak a kutatására, melynek során a búvárok merüléseket hajtanak végre és különböző vizsgálati anyagokat gyűjtenek.

A felszínre hozott minták tudományos elemzéséből egyebek közt az utóbbi néhány tízezer év során bekövetkezett éghajlati változásokról kaphatunk képet - mondta el az expedíció céljáról Magyari Enikő tudományos főmunkatárs. A Bukura-tó az erdélyi Retyezát-hegység legnagyobb tengerszeme. 

Az augusztus 25. és szeptember 5. között zajló kutatást a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) munkatársai és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár 10-fős búvárcsapata végzi - derült ki a pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Fülöp Zsolt, az MTA Atomki igazgatója elmondta, hogy a lövészdandár búvárjaival való együttműködésnek köszönhetően olyan kutatásokat fognak végezni a Bukura-tó alján, amelyhez az eszközök csak a honvédségnél állnak rendelkezésre.

Takács Attila, a lövészdandár parancsnoka arról számolt be, milyen kihívást jelent a búvároknak a tíznapos expedíció. Elmondásából kiderült, a Bukura-tó 2040 méterrel van a tengerszint felett, és 17 méter mély. Az expedíciót támogatja a Honvédelmi Minisztérium és a dandár elöljárói is, beszerezték további a merülési engedélyt Romániából is.

Legfontosabbnak a biztonságos merülést tartják, hiszen az expedíció olyan körülmények közt zajlik, amely próbára teszi a búvárokat. A magashegyi tó mellett a mélység és a 2-5 Celsius fok közötti hőmérséklet, a csökkent oxigénmennyiség is kihívást jelent majd a helyszínen. A búvárok feladata lesz fúrási feladatok végzése a meder alatt 6 méterrel, részletezte a parancsnok.

Az elmondottakhoz Miklós Bence zászlós hozzátette, hogy két és fél hónapos fizikai, elméleti és gyakorlati felkészítésen vettek részt, de foglalkoztak mederfelderítéssel, tájolási és víz alatti keresési-kutatási feladatok végrehajtásával is, amit hamarosan "élesben" végezhetnek.

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket