szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tavalyinál sokkal nagyobb ütemben emelkedik a vadludak száma a tatai Öreg-tavon, már 36 ezer madarat számoltak össze a természetvédők. Tavaly ilyenkor csak harmadannyi madár pihent a tavon - közölték a rendezvény szervezői csütörtökön.

A november 28-án rendezendő XIV. Tatai Vadlúd Sokadalomra ugrásszerűen tovább nőhet a ludak száma. A legnagyobb tömeget alkotó nagy lilik csapatok között feltűnt egy örvös lúd, valamint eddig 34 vörösnyakú ludat számoltak meg, mely fokozottan védett faj. 

A sokadalmon az érdeklődők a szabad szemmel való megfigyelés mellett kivetítőn is követhetik a madarak reggeli kirepülését, illetve esti behúzását. A különleges fajokra szakemberek hívják fel a nézők figyelmét. Az eseménybe körkapcsolással jelentkeznek be az ország nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyei.

A helyszínen kipróbálhatók különböző teleszkópok és kézi távcsövek, a gyerekeket játszóház várja. A kirakodóvásárban kézművesek, őstermelők és népművészek kínálják portékáikat.

A tatai Öreg-tó évszázadok óta a vadludak vonuló és pihenő helye. A madarak az európai és ázsiai tundrák vidékéről érkeznek telelni, majd tavasszal indulnak vissza északi költőhelyeik felé. Egyes ősz végi vagy téli napon akár negyven-ötvenezer vízimadár is megpihenhet a tatai tavon.

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára