szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarországon a 7 és 10 év közötti gyerekek egynegyede kritikusan alacsony vízfogyasztónak tekinthető, de kisebb mértékben a 4 és 6 év közöttiek is érintettek – derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Nestlé közös kutatásából. A kritikusan alacsony vízfogyasztás különösen gyakori a túlsúllyal küzdő gyerekeknél, közülük minden harmadik potenciálisan alulhidratált.

Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek – derül ki egy reprezentatív kutatásból, amely szerint a 4 és 10 év közötti korosztály ötödét fenyegeti a dehidratáció veszélye.

Magyarországon a 7 és 10 év közötti gyerekek egynegyede kritikusan alacsony vízfogyasztónak tekinthető, de kisebb mértékben a 4 és 6 év közöttiek is érintettek – olvasható a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Nestlé közös kutatásáról szóló szerdai közleményben.

A legrosszabb a helyzet a 9-10 éves fiúknál: az ő esetükben tízből négyen a kritikus határérték alatt fogyasztanak vizet – derül ki a 800 fős reprezentatív mintán, fővárosi és kecskeméti gyerekek bevonásával készített felmérésből, amely elsőként vizsgálta a kicsik hidratáltsági állapotát.

MTI / Kászoni László

A kritikusan alacsony vízfogyasztás különösen gyakori a túlsúllyal küzdő gyerekeknél, közülük minden harmadik potenciálisan alulhidratált, míg az elhízottaknál ez az arány az 50 százalékot is eléri. Ennek oka, hogy a test folyadékigénye a testsúllyal arányos, így a túlsúlyos és elhízott gyerekek szervezetének értelemszerűen több vízre lenne szüksége, ám többségük mégsem iszik többet.

A gyerekek kellő mennyiségű és rendszerességű folyadékbevitele a felnőttekénél is sokkal fontosabb, aminek egyik oka, hogy testtömegükhöz képest nagyobb a testfelületük, így több víz párolog el a bőrükön keresztül. Ráadásul gyakran annak ellenére sem jut eszükbe inni, hogy szomjúságot éreznek.

"A fizikai munka, a torna, a tanulás vagy szellemi tevékenység egytől egyig igénylik a megfelelő folyadékellátottságot. Ennek hiányában romlik a figyelem, koncentrálóképesség, de a fizikai teljesítmény is, ami a mozgás hiánya miatt további súlygyarapodáshoz vezethet. De nehézségek léphetnek fel a tanórákon is: a gyerekek gyengébben teljesíthetnek a számonkérések alkalmával" – idézi a közlemény Réthy Lajos főorvost, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának vezetőségi tagját.

Mérsékelt égövön élő, mozgásszegény életmódot folytató felnőttek esetében a folyadék folyamatos pótlására, bevitelére szakértők szerint naponta 8 pohár víz vagy jó minőségű ásványvíz – 1 pohár, azaz 0,2 liter – elegendő lehet, amely a bevitt élelmiszerek víztartalmával együtt már képes biztosítani a szükséges napi mennyiséget.

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont