szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az első európai "halott" szív beültetését végezték el brit sebészek. Az eljárás lényege, hogy az újraélesztett szervet egy speciális berendezés segítségével tartották életben, illetve figyelték meg, miután kiemelték a donorból. Így döntötték el, alkalmas-e transzplantációra.

Az általánosan elterjedt transzplantációs protokoll szerint olyan agyhalott emberek szívét ültetik át, akiknek a szerv kivételéig mesterségesen fenntartják a keringését és a légzését. Az 1960-as években végzett első szívátültetéseknél transzplantáltak ugyan "halott" szíveket, de a szervkárosodás miatt a sebészek lemondtak az eljárásról, a leállt keringésű donoroknak ezért csupán az egyéb szerveit használták – olvasható a BBC News hírei között.

Ausztrál szívsebészek 2014-ben a világon elsőként ültettek be újraélesztett szívet. Az áttörést egy különleges berendezés, az úgynevezett OCS tette lehetővé, amelyben életben tartották és hosszabb időn át megfigyelték a donorszívet, hogy megállapítsák, alkalmas-e a transzplantációra.

A Cambridgeshire grófságbeli Papworth kórház szívsebészei egy 60 éves betegen végezték el a transzplantációt. A férfi 2008-ban kapott szívrohamot. "A műtét előtt már alig tudtam járni, a legkisebb erőfeszítéstől kifulladtam, most pedig napról napra jobban érzem magam" – nyilatkozta Huseyin Ulcan.

Stephen Large, a műtétet végző team vezetője elmondta: a halál beállta után öt perccel sikerült újraindítani a szívet, majd körülbelül 50 percen át monitorozták a szívfunkciókat, hogy megállapítsák, károsodott-e a szerv. Ezután kivették, és az OSC-berendezésben három órán át tartották életben. A készülék ugyancsak alkalmas a tüdő, a máj és a vesék élő szervezeten kívüli gondozására.

Mint a brit sebész rámutatott, az eljárás legalább 25 százalékkal növeli a rendelkezésre álló donorszívek számát. Nagy-Britanniában az elmúlt 12 hónapban 171 szívtranszplantációt végeztek, de az igények rohamosan nőnek és sok betegnek akár 3 évet kell várnia a műtétre, így közülük sokan meghalnak, mielőtt új szervhez juthatnának.

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

Ennyit a tűzszünetről: előbb a Hezbollah támadott rá egy izraeli őrtoronyra, most meg az IDF légiereje bombázza Libanont

Ennyit a tűzszünetről: előbb a Hezbollah támadott rá egy izraeli őrtoronyra, most meg az IDF légiereje bombázza Libanont

Mégsem engedik be Magyar Pétert a pécsi gyerekotthonba

Mégsem engedik be Magyar Pétert a pécsi gyerekotthonba