szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Földrajz-ismereti kvízt indított a Twitteren a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó amerikai űrhajós a Föld napjához igazítva. Scott Kelly hetente intéz új feladványt mikroblogos követőihez.

"Aki először helyesen beazonosítja az adott képen látható helyet, megnyeri a felvétel másolatát, amelyet Kelly alá is fog írni, miután 2016 márciusában visszatér a Földre" – közölte az amerikai űrkutatási hivatal.

Az első feladványhoz annyi segítséget adott Kelly, hogy 1962-ben John Glenn Friendship-7 űrhajója ennek a területnek a szomszédságában landolt. Az első helyes megfejtő nevét pénteken jelenti be az amerikai asztronauta.

"A földrajzi ismeretek kiszélesítése alapvető fontosságú a gazdasági jólétünk, a más nemzetekkel való kapcsolatunk és a környezetünk szempontjából. Segít továbbá értelmet adni a világunknak, és lehetőséget teremt a más emberekkel és helyekkel való kapcsolatteremtésre" – vallja Kelly.

Az asztronauta hatfős legénység tagjaként tartózkodik a Nemzetközi Űrállomáson, amely napjában tizenhatszor kerüli meg a Földet. Kelly és az orosz Mihail Kornyijenko a szokásos fél év helyett csaknem egy évet tölt az űrbázison.

A szakemberek azt várják, hogy az egy évig tartó űrutazás részvevői új ismeretekre tesznek szert az emberi szervezet alkalmazkodásának dinamikájáról a súlytalanság feltételei között. Az információkat a hosszú távú űrrepülések, így a Mars-expedíció előkészítéséhez fogják felhasználni.

Scott Kelly Twitter-oldala itt érhető el.

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás