Tetszett a cikk?

A HVG címlapjainak készítésében is közreműködő Kőhalmi Zoltán vehette át a Karinthy-gyűrűt. Az először 1975-ben kiosztott elismerést Such György, a Magyar Rádió elnöke adta át a díjazottnak.

Kőhalmi Zoltán
© Stiller Ákos
"Ez az első gyűrű, amit életemben kaptam" - mondta Kőhalmi Zoltán. Hozzátette: örül, amiért nem egy holdfényes éjszakán, a desszertből kikanalazva kellett a gyűrűre rábukkannia. Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy nem a puding próbája az evés, hanem az evés próbája a puding.

Mint mondta, bár az aranykarikában "nincs túl sok Karinthy-szerű", szerinte "nem olyan csúnya, mint ami a madarakon van, és nem is fáj annyira".
    
A most harmincötödik alkalommal odaítélt - az író születésének évfordulója alkalmából átadott - Karinthy-gyűrűt elsőként Marton Frigyes vehette át; az elismertek között volt Déri János, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, valamint Sándor György is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A záróbeszédekkel folytatódott a Floyd-ügy tárgyalása, elkezdődött az esküdtek tanácskozása

A záróbeszédekkel folytatódott a Floyd-ügy tárgyalása, elkezdődött az esküdtek tanácskozása

Palkovics: Nem kell ahhoz egyetem, hogy egy ország titkosszolgálati tevékenységet folytasson

Palkovics: Nem kell ahhoz egyetem, hogy egy ország titkosszolgálati tevékenységet folytasson

Nem oltanak orosz vakcinával Ausztriában, amíg nincs meg az uniós engedély

Nem oltanak orosz vakcinával Ausztriában, amíg nincs meg az uniós engedély