Pénteken óvást nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz az új Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöki testületének megválasztása ellen a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) - közölte Kövesi Vilmos, a CSZOSZ alelnöke, miután szerdai alakuló ülésén Horváth Aladárt, a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) vezetőjét választotta a testület elnökévé az OCÖ. Csütörtökön az egyik, a tegnap a CSZOSZ oldalán alulmaradt képviselő tettleg bántalmazta a másik tömörüléshez tartozó képviselőtársát, akit kórházban ápolnak; a rendőrség vizsgálatot indított.

"Nincs ok aggodalomra: néhány tucatnyian vannak csak, akik ilyen akciókkal többszázezer roma erkölcsi méltóságát sem átallják veszélyeztetni" - mondta Horváth Aladár, a tegnap megválasztott elnök a tettlegességig fajult eseményekre reagálva. Megdöbbentették a történtek, érthetetlennek tartja, hogy ekkora indulatokat tud kiváltani egy választási vereség - jelentette ki Horváth, aki szerint politikai felelősség is terheli azokat, akik indulatok szításával, provokációval rombolják az új OCÖ-nek szavazott bizalmat. A megválasztott elnök felszólította minden képviselőtársát, hogy a politikai konfliktusokat békés úton rendezzék.
A Cigány Szervezetek Országos Szövetségének (CSZOSZ) véleménye szerint a választás lebonyolítása nem felelt meg a törvényi előírásoknak, ezért a szavazást megelőzően az ülésről kivonultak a szervezet színeiben az 53 fős testületbe került tagok. "Megalázta és sárba tiporta a CSZOSZ-t a Demokratikus Roma Koalíciót alkotó másik két szervezet, ezért jogászok segítségével megóvjuk a választási eredményeket" - jelentette ki Kövesi Vilmos, aki szerint az OCÖ hatályos szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) rögzíti: az önkormányzat közgyűlését úgy kell összehívni, hogy a kijelölt ülésnapról a közgyűlés tagjai az ülést megelőzően nyolc nappal értesüljenek; a közgyűlést az elnök hívja össze és az elnök megbízatása a következő országos önkormányzat alakuló üléséig tart. Ennek alapján a szerdán tartott alakuló ülést az OCÖ még funkcionáló elnökének, Farkas Flóriánnak kellett volna összehívnia, aki e törvényes kötelezettségének eleget is kíván tenni - közölte Kövesi.
A voksoláson - a jelölt tartózkodása mellett - 31-en támogatták Horváth Aladárt, a Demokratikus Roma Koalíció egyik vezető személyiségét; ügyvezető elnökké, hasonló arány mellett, Kolompár Orbánt, a Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának elnökét választották. A két szervezet vezetője korábban megegyezett arról , hogy az új ügyvezetői elnöki posztot Kolompár Orbán kapja meg. A voksolást követően Horváth Aladár - megköszönve a támogatást - úgy nyilatkozott, azt remélte, hogy az alakuló ülésen, hónapok megfeszített munkája után végre nyugvópontra juthatnak az ÖCO ügyei, s minden tag jelenlétében választhatnak majd elnököt. Jelezte, csütörtökön levélben fordul a CSZOSZ vezetőihez, egyeztetést kezdeményezve velük annak érdekében, hogy az ÖCO elnökségében ez a szervezet is kapjon képviseletet.
"Óriási" a testület előtt álló munka, amelynek elvégzéséhez számos eszköz nem áll rendelkezésükre, s hiányzik még az általuk képviselt szellemiség társadalmi elfogadottsága is - mondta Horváth Aladár. Éppen most formálódik az országban az a gondolkodásmód, amely a cigányokat Magyarország fontos polgárainak ismeri el - emelte ki az új OCÖ-elnök, aki a leglényegesebb feladatok közé sorolta a roma gyermekek többségi társadalomhoz tartozókéval egyenlő oktatási feltételeinek megteremtését, az állástalanok munkához juttatását, az emberhez méltó lakhatási feltételek biztosítását, ám kiemelte: céljuk, hogy e vívmányokat a rossz helyzetű, de nem roma magyar állampolgárok is megkapják. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Egészséges akar lenni? Kezelje helyén az érzelmeit

Egészséges akar lenni? Kezelje helyén az érzelmeit

A hideg és a havazás miatt egyre több hajléktalan megy a szállókra

A hideg és a havazás miatt egyre több hajléktalan megy a szállókra

Magyar tudósok olyan rendszeren dolgoznak, ami előre szól majd, hol várható köd

Magyar tudósok olyan rendszeren dolgoznak, ami előre szól majd, hol várható köd

Helyenként mínusz 10 foknál is hidegebb lehet

Helyenként mínusz 10 foknál is hidegebb lehet

Palik László: Huszonöt évig simogathattam az egómat

Palik László: Huszonöt évig simogathattam az egómat

Beer Miklós üzent a tüntetőknek: "Tisztelem bennetek a kitartást"

Beer Miklós üzent a tüntetőknek: "Tisztelem bennetek a kitartást"