Meghosszabbították a móri gyanúsítottak letartóztatását

Július 21-éig ismételten meghosszabbította a móri bankrablás két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság (FB). A rendőrség a tavalyi vérengzés mellett számos más bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítja K. Edét és H. Lászlót.

  • unknown unknown
Meghosszabbították a móri gyanúsítottak letartóztatását
Az FB sajtótitkársága hétfőn bejelentette: a bírósági végzés szerint egyaránt fennáll az előzetes letartóztatás törvényben felsorolt mindhárom lehetséges oka: így a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés, valamint az eljárás megnehezítésének veszélye.
A tavaly júliusban elfogott két férfit a nyolc halálos áldozatot követelt május 9-i móri bankrablás mellett több, így egy 2001. decemberben Csepelen elkövetett fegyveres rablással, egy budai bevásárlóközpont pénzváltójának kifosztásával, egy keleti pályaudvari pénzváltó és egy XIII. kerületi pénzszállító kifosztásának kísérletével, továbbá egy hegyeshalmi pénzváltó kirablásával gyanúsítottak meg korábban. A rendőrség egyesítette a móri bankrablás, valamint a csepeli postarablás és a 2001. szeptemberi budaörsi fegyveres rablás nyomozását, mivel mindhárom bűncselekmény elkövetésével H. Lászlót és K. Edét gyanúsítják. (MTI)