Várhatóan szerdán szállítják haza a siófoki baleset áldozatait

A hivatalos okmányok kiadását követően várhatóan szerda reggel szállítják Németországba a múlt csütörtöki siófoki tömegszerencsétlenség 33 áldozatának holttestét.

  • unknown unknown
Várhatóan szerdán szállítják haza a siófoki baleset áldozatait
A német szakemberek hétfőn fejezték be az áldozatok azonosítását. Ezt követően az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kedden kiállítja a halotti bizonyítványokat, az okmányiroda a halotti anyakönyveket, majd a nap folyamán az ÁNTSZ városi intézete megadja a halottszállításhoz szükséges engedélyt. A hivatalos eljárás befejeztével, várhatóan szerda reggel szállítják haza Siófokról a szerencsétlenül járt német turisták holttestét.
Közben a rendőrség kedden újabb tanúkat hallgatott meg, a szakértők pedig folytatták a siófoki vasúti átkelőhelyen történt tömegszerencsétlenség okainak vizsgálatát - tudta meg az MTI Gelencsér László alezredestől, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A rendőrség hétfőn tette közzé felhívását, amelyben további tanúk jelentkezését kéri. A hatóságok elsősorban azokat szeretnék meghallgatni, akik a Budapestről Nagykanizsa felé tartó vonaton utaztak, s szemtanúi voltak a balesetnek. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének alapos gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.
Múlt hét csütörtökön Siófokon egy német turistabusz a vasúti átkelőhelyen összeütközött egy Budapest felől érkező gyorsvonattal. A szerencsétlenségben 33 német állampolgár veszítette életét. (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.