Visszakerülhet a csillebérci úttörőtábor a magyar államhoz

A Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében nem létezőnek nyilvánította a gyermektábor elajándékozásáról szóló 1989-es szerződést.

  • unknown unknown
Visszakerülhet a csillebérci úttörőtábor a magyar államhoz
A csillebérci gyermektábor ügyében, még 2000 nyarán nyújtott be felperesként keresetet a magyar állam nevében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), illetve az Ifjúsági és Sportminisztérium a Magyar Úttörők Szövetsége ellen.



A polgári perben azt kérték a bíróságtól, mondja ki a nagy értékű, mintegy félszáz hektáros XII. kerületi ingatlanról szóló, 15 évvel ezelőtt a KISZ, a Demisz, illetve Magyar Úttörők Szövetsége között létrejött ajándékozási szerződés érvénytelenségét, és döntsön a szerződéskötést megelőző állapot helyreállításáról.



A bírósági eljárás folyamán, már a 2002-es kormányváltást követően, Rácz Péter, az úttörőszövetség elnöke peren kívüli egyezséget kívánt kötni, ám a felperes ettől elzárkózott. 2002 szeptemberében Jánosi György, akkori sportminiszter úgy nyilatkozott: a tárca jogtiszta helyzetet akar. A Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében helyt adott a KVI keresetének. (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.