Tetszett a cikk?

A Fidesz-MPSZ ismét 20 százalékkal vezet az MSZP előtt – derül ki a Medián felméréséből.

Egy most vasárnapi választáson a szavazók 55 százaléka szavazna a Fidesz-MPSZ-re és 35 százalékuk az MSZP-re; a két nagy párt közötti különbség tehát öt százalékkal nőtt a május elején, az EU-csatlakozás utáni héten felvett adatokhoz képest – áll a Medián június közepén végzett felmérésében, amelyet a Magyar Hírlap ismertetett.

Az EU-csatlakozás javította a kormányoldal helyzetét, de akkor nem csak az MSZP szavazataránya nőtt, de az általános politikai közhangulat is sokkal kedvezőbb lett: javultak a kormány és a kormányfő népszerűségi mutatói, és 27-ről 35 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint az országban "jó irányba mennek a dolgok".

Az EP-választás után kismértékben romlott ugyan a lakosság politikai elégedettsége, ám a Fidesz-MPSZ újabb előretörése mögött inkább az áll, hogy a választáson győztes párt maga mellé tudta állítani a pártpreferenciával korábban nem rendelkező választók egy részét – véli a Medián.

A sikeresnek tekinthető szereplés ellenére az MDF támogatottsága nem növekedett számottevően a választás óta, az SZDSZ is a korábbi szavazatarányát tudta stabilizálni.

A politikusok népszerűségében bekövetkezett változások azonban nem függetlenek a választás eredményétől: Kovács László népszerűsége 8 százalékkal csökkent a májusihoz képest, igaz, a többi kormánytagé is visszaesett néhány százalékkal – derül ki a felmérésből.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Új magatartási kódexet vezet be a Wikipedia a mérgező viselkedéssel szemben

Új magatartási kódexet vezet be a Wikipedia a mérgező viselkedéssel szemben

Három férfi letartóztatását indítványozza az ügyészség a Deák téri késelés ügyében

Három férfi letartóztatását indítványozza az ügyészség a Deák téri késelés ügyében

Saját dolgozói előtt is titkolta a Facebook, hogy csak jobbkezeseknek szánt mobilon dolgozott

Saját dolgozói előtt is titkolta a Facebook, hogy csak jobbkezeseknek szánt mobilon dolgozott