Az SZDSZ elfogadta Wekler Ferenc lemondását

Az SZDSZ-frakció tudomásul vette Wekler Ferenc levelét, amelyben azt írta, lemond a parlamenti alelnöki posztról - közölte Pető Iván szabad demokrata frakcióvezető-helyettes a képviselőcsoport ülése után hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • unknown unknown
Az SZDSZ elfogadta Wekler Ferenc lemondását
Mint mondta, Wekler Ferenc levelében azt írta, továbbra is fenntartja, hogy jogtalanságot nem követett el, politikai befolyásolással nem élt, ám tudomásul veszi, hogy a politikusok megítélése nem csak jogi kérdés. Így azért, hogy az SZDSZ-nek ne okozzon kárt, felajánlja lemondását.



Pető Iván elmondta: Wekler Ferenc azért nem vett részt a frakció ülésén, mert nem akarta személyessé tenni az ügyet. A frakcióvezető-helyettes hozzátette: még nem született döntés arról, kit jelölnek helyette a posztra.



(MTI)