Tetszett a cikk?

A demokrata fórum elnöksége arra vár választ Medgyessy Pétertől, hogy milyen ismeretek birtokában állította az SZDSZ-ről, hogy tele van korrupciós ügyekkel.

"Amennyiben a miniszterelnöknek a Demszky- és Wekler-ügyön felül további korrupciós ügyekről is tudomása van, mint arra A szólás szabadsága című műsorban célzott, úgy kötelessége azokat nyilvánosságra hozni" - áll a párt közleményében.



Az ellenzéki párt szerint a választók elvárják, hogy a gyanús ügyek ne csak 30 vagy 70, hanem 100 százalékban legyenek felderítve. "Az emberek elvárják a miniszterelnöküktől, hogy ne koalíciós partnere, hanem az ő érdekükben politizáljon" - szögezi le közleményében az MDF, hozzáfűzve: az igazságnak nem évek múlva, a Medgyessy Péter által beígért memoárból kell kiderülnie, hanem most.



Medgyessy Péter egy csütörtökön megjelent lapinterjúban arról beszélt, hogy szerinte az MSZP nem az emberekkel, hanem saját elnökválasztásával van elfoglalva, míg az SZDSZ "tele van korrupciós ügyekkel". A vasárnap A szólás szabadsága című műsor számára rögzített interjúban a riporter korrupcióra vonatkozó kérdésére Medgyessy úgy válaszolt, ezeket a kérdéseket minden pártnak rendezni kell, a többi között az SZDSZ-nek is szembe kell nézni azokkal a zavaros ügyekkel, amelyek körbelengik, arra azonban nem válaszolt, pontosan mire gondol.



Pető Iván szabad demokrata frakcióvezető-helyettes a kormányfő kijelentései kapcsán hétfőn leszögezte, az SZDSZ-frakció, a megyei elnökség és az ügyvivői testület felháborodottan utasítja vissza a miniszterelnöknek a korrupcióval kapcsolatban tett homályos megjegyzéseit, ám ebből "különösebb ügyet nem kívánnak csinálni". "A miniszterelnök érthető és tudomásul vett megrendültségének tudjuk be, hogy sok olyasmit mondott, ami nehezen lenne érvekkel alátámasztható (...). Látszott, hogy egy megviselt ember tette a nyilatkozatot" - fogalmazott Pető Iván.(MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Szeretettel Erdélyből: Egyre súlyosabb probléma a boomerek gyógyszerfüggősége

Szeretettel Erdélyből: Egyre súlyosabb probléma a boomerek gyógyszerfüggősége

Legkorábban 40 év múlva szabadulhat az élettársa gyerekeit halálra késelő ózdi férfi

Legkorábban 40 év múlva szabadulhat az élettársa gyerekeit halálra késelő ózdi férfi

Orbán is kiállt az új Szuperliga ellen, szerinte attól szép a foci, hogy nem lehet kisajátítani

Orbán is kiállt az új Szuperliga ellen, szerinte attól szép a foci, hogy nem lehet kisajátítani