Szili Katalin ringbe száll az elnöki posztért

A szocialista házelnök kedden bejelentette: indul az MSZP elnöki posztjáért. Szili Katalin, aki egyben az MSZP elnökhelyettese közölte: döntéséhez hozzájárultak az elmúlt napok eseményei.

  • unknown unknown
Szili Katalin ringbe száll az elnöki posztért
Az elmúlt napok eseményei vezették arra, hogy "magam odaállok ennek a pártnak az egysége (...) élére - mondta kedden Szili Katalin. A házelnök elmondta, hogy az MSZP szerdán választja meg a miniszterelnök-jelöltet, és ekkor jár le a pártelnökjelölteknek szabott határidő, hogy visszajelezzék, indulnak-e a posztért.



A kormányfőváltással kapcsolatban Szili Katalin kijelentette, hogy "csak és kizárólag megfelelő erkölcsi és morális tőkével rendelkező elnöke lehet a következő kormánynak", az ország vezetése nehéz feladat, amelyben "elsősorban nem is kizárólag az a lényeges, hogy ki milyen fantáziával vagy önbizalommal rendelkezik, hanem az, hogy van-e tapasztalata, és főleg az, hogy van-e benne alázat". Közölte, egyetlen kívánsága van, hogy "olyan személy kerüljön ennek a kormánynak az élére, aki a társadalom számára elfogadható, aki szolgálja mindazokat az alapvető elvi elvárásokat, amit én magam is megfogalmaztam és aki nem osztja meg nyilvánvalóan a pártot".



Szili szerint morális megújulásra van szükség a párt minden szintjén, majd hozzáfűzte: "nem lehetünk tétlen figyelői az újratermelődő társadalmi igazságtalanságnak".



(MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.