szerző:
MTI

A szegénység leküzdését, egy igazságos és biztonságos Magyarország megteremtését nevezte a nagy feladatnak Gyurcsány Ferenc. Orbán Viktor szenvedő országról beszélt és új államot, új politikát, új gazdaságot sürgetett. Mindkét szónok saját híveinek küldött megerősítést.

"Tudom, hogy győzni szeretnétek, sőt, hogy ennél többre vágytok" - mondta a miniszterelnök, akinek beszédét több alkalommal vastaps, üdvrivalgás szakította meg. "Tudom, azt szeretnétek, hogy Magyarország győzzön. (...) Nem olyan nagy dolgokról van szó, egyszerű dolgokról van szó" - fogalmazott.
   
Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett, az igazságosságnak és biztonságnak be kell költöznie a hétköznapokba, el kell jutnia minden emberhez, kell, hogy legyen munka, biztonságos legyen a megélhetés, hogy ne kelljen félni a holnaptól.
   
Nézze meg képeinket!
"A kimondás bátorságát fel kell, hogy váltsa a cselekvés bátorsága" - mondta. "Egy olyan kormányt szeretnék vezetni, amely nem csak az elmúlt év, nem csak az elmúlt három év hagyományaira és eredményeire támaszkodik, (...) olyan kormányt szeretnék vezeti a következő sok-sok évben, amelynek van bátorsága" - fogalmazott a miniszterelnök.
   
Gyurcsány Ferenc kijelentette: "nem megmagyarázni kell a lehetetlent, hanem megvalósítani a lehetőt. (...) Magyarországot tehetséges emberek lakják, akik képesek arra, hogy összekapaszkodjanak, akik képesek arra, hogy ne fordítsák el a fejüket. Vannak olyan politikusok, vannak olyan politikusai ennek a
baloldalnak, akik nem csak megmagyarázzák, hanem megváltoztatják ezt
a világot. Igazságosabbá teszik, biztonságosabbá teszik."  
    
    A miniszterelnök szerint kellett bátorság ahhoz, hogy hozzányúljanak a konzervatív családpolitikához, hogy minden gyerek egyenlő legyen. E körbe sorolta Gyurcsány Ferenc a nyugdíjrendszer igazságtalanságának felszámolását, az úgynevezett Kék Könyv bevezetését, amely biztonságot nyújt az alkalmi munkából élőknek.
   
A fontos eredmények között említette a miniszterelnök a nyugdíj és a minimálbér januári emelését. Igazságosnak nevezte azt, hogy a jövőben lesz értéke a tudásnak, hiszen akinek magasabb a végzettsége, az több pénzt kap.
   
A miniszterelnök úgy fogalmazott:  "van valami, amire Magyarország nem lehet büszke. Itt van közöttünk az emésztő, a sokakat bezáró, hétköznapi szegénység olyan tömege, olyan mélysége, amire Magyarország, ha nem ad megfelelő választ (...) mit sem ér a demokrácia, a szabadság (...)".  
    
"Minden erőfeszítésemben, küzdelmemben soha nem tévesztem el, hogy az igazi ellenfelem (...) nem az ellenzék a parlamentben, ők a riválisok. Az igazi ellenfelek azok, amikről beszéltem. A munka hiánya, a lehetőségek hiánya (...). A politika az életről, az emberről szól, (...) az élet gondjait kell megoldani" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Orbán:'...és ez így megy majd hétről-hétre' (Oldaltörés)


A nemzeti konzultációból egy szenvedő ország képe mutatkozik meg - mondta
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap, a nemzeti konzultációt lezáró rendezvényen a budapesti Felvonulási téren.
   
Hangsúlyozta: mindenki szenved valamitől, a miniszterelnök például attól, hogy nem lehet egyszerre "király és jobbágy", milliárdos üzletember és Magyarország kormányfője.    Hozzátette: a nemzeti konzultáció igazi küldetése, hogy nem kötelező szenvedni, igenis tehetünk azért, hogy az elveszett életöröm visszatérjen, és ismét bizalommal forduljunk egymás felé.

Józan, megfontolt, mélyreható változásokra, új gazdaságra, új államra új
politikára van szükség Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap a nemzeti konzultációt lezáró rendezvényen, a budapesti Felvonulási téren.
   
Nézze meg képeinket!
Az új gazdaság eszköze a radikális adócsökkentés, az új államé bürokrácia csökkentése, az új politikáé pedig a politikusok számának radikális csökkentése - mondta Orbán Viktor, akinek beszédét a téren felállított sátorban mintegy 3500-an hallgatták. A  Felvonulási téren összegyűlt, a szervezők által 30 ezresre becsült tömeg kivetítőkön keresztül követhette a beszédet.
   
A Fidesz elnöke hozzátette: ha nem lesz meg a változás, akkor Magyarország néhány éven belül csődbe juthat.

"A szenvedésnek a múltban van a helye, az életörömnek a szívünkben, a tetterőnek a lelkünkben, a tekintetünknek pedig a holnapon van a helye" - mondta a pártelnök, aki a nemzeti konzultáció küldetésének azt nevezte, hogy kiderüljön, miért akadt el Magyarország szekere.

"Nem csak a magyar jobboldalnak kell felkészülnie a változásra, ugyanis nem pártváltozást akarunk, nem egyszerűen kormányváltozást akarunk, azt szeretnénk, ha az a bizalom, reménykedés, életöröm amivel egymás felé fordultunk a rendszerváltoztatás idején, az visszajöjjön Magyarországra, egy tetterős, életerős, boldog, bizakodó, reménykedő és együtt felemelkedni képes nemzet legyünk ismét" - mondta, a pártelnök, aki szerint ez a változás célja és
értelme, ebbe pedig mindenkit bele kel vonni, aki hajlandó valamit
tenni, hogy Magyarország megváltozhasson.
   
Orbán Viktor majd egy órás beszédében emlékeztetett arra, hogy amikor Németh Miklós, Kádár-rendszer utolsó miniszterelnöke bevallotta, hogy az államadósság meghaladja a 20 milliárd forintot, akkor ez egy jel volt, amely mindenkit meggyőzött arról, hogy változásra van szükség.    

"A jel ismét itt van az orrunk előtt, csak észre kell venni" - jelentette ki Orbán. Felszólította hallgatóságát arra, hogy a jövő heti, az 1956-os forradalom és szabadságharc megünneplésére tartott megemlékezésükre minél többen menjenek el, mert a "Műegyetem rakparton a változás következő lépését fogjuk megtenni". Hozzáfűzte: "és ez így megy majd hétről-hétre, amíg el nem jön a változás pillanata".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az első kínai a FAO élén

Az első kínai a FAO élén

Rendőri felvezetéssel jutott át a városon egy rosszul lett esztergomi kisfiú

Rendőri felvezetéssel jutott át a városon egy rosszul lett esztergomi kisfiú

Több mint egy évtizeden át lopta az áramot egy férfi Pécsen

Több mint egy évtizeden át lopta az áramot egy férfi Pécsen

Lecsapott a vihar az országra

Lecsapott a vihar az országra

A hét végén már kezdhetik szüretelni a dinnyét

A hét végén már kezdhetik szüretelni a dinnyét

A köztévében Kálmán Olga győzelmét jósolják

A köztévében Kálmán Olga győzelmét jósolják