Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ellehetetlenítési törvényről, vagyonának gyarapodásáról és a luxizásról is kérdezte az ország leggazdagabb emberét a portál.
„Gondolom, nem gyalog” – ezt válaszolta a 444 videóstábjának arra kérdésére Mészáros Lőrinc, hogy mivel érkezett a szombati BL-döntőre. Az üzletembert a müncheni Infinity szálloda bejáratánál interjúvolták meg, miután kiderült: egy magángéppel, nagyobb társasággal érkezett a döntő helyszínére, ahol a 444 egy olvasójának fotója alapján a VIP-páholyból tekintette meg az Inter és a Paris Saint-Germain összecsapását. Sőt, ugyanabban a hotelben szállt meg, ahol a döntőt megnyerő francia csapat. Ott volt ugyanakkor Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és MTVA Sportkoordinációs Szerkesztőbizottságának elnöke is, akit szintén megpróbált meginterjúvolni a portál stbája, de belőle nem sikerült kihúzni, hogy ugyanazzal a géppel érkezett-e, mint Mészáros.
Sokra Mészárossal sem ment Kaufmann Balázs, aki a Lázár János által bírált luxizással („Én nem tudom, kinek mi bántja a szemét, uram”) és volt médiatulajdonosként a független újságírás ellehetetlenítését célzó törvényjavaslattal kapcsolatban („Én nem gondolok semmit, uram”) is feltett kérdéseket a meccs előtt és után is.
A meccs után pedig láthatóan meg is unta a „zaklatást”, mert a kérdésekre már csak ilyen válaszok érkeztek: „Nem túlzás szerintem, ne remegjen a keze! Fél talán valakitől?” „Szerintem nem válaszolok önöknek semmire, és ne zaklassanak minket!” „Nézze, propagandistáknak nem nyilatkozom. Maguk propagandisták, úgyhogy húzzanak, legyenek szívesek, haza, jó? Köszönöm szépen.”
Köszönjük szépen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.