Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Orbán Viktor szerint még van elrendeznivaló a Financial Times-ügyben, a Fidesz jogászai vizsgálódnak annak kapcsán, hogy a brit lap korábban megjelent Magyarországról szóló mellékletében xenofóbnak, idegengyűlölőnek nevezte az ellenzéki párt elnökét.
Véleménye szerint súlyos dolog, ha a választások előtt három hónappal egy nemzetközileg jegyzett újság azt írja a választásokon résztvevő egyik párt vezetőjéről, hogy xenofób, hiszen ez Európában a legsúlyosabb vád. "Azért ezzel még van elrendeznivaló" - mondta Orbán Viktor, bár kérdésre válaszolva elismerte, nem biztos, hogy okos dolog belemenni a konfrontációba a lappal.
A Fidesz korábban megjelentetett hirdetéseiben azt állította: a magyar kormány fizetett a brit lapnak azért, hogy az kedvező színben tüntesse fel a magyar gazdaságot egy mellékletében. Ezután levélváltásra került sor a Fidesz és a lap között.
A Financial Times vezető szerkesztője szerdán azt írta, "nagyon örül", hogy a Fidesz elismeri a lap szerkesztőinek és tudósítóinak objektivitását. Tudomásul veszi egyben a Fidesz sajnálkozását a Financial Times integritásának megsértése miatt. Hugh Carnegy válaszlevelében hangsúlyozta: az FT erőteljesen visszautasítja azt a feltételezést, hogy a magyar kormánynak előzetes betekintése lett volna a Magyarországról készült riport tartalmába.A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.