A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A rossz időjárás volt az oka annak, hogy nem hétfőn indult el a köztéri aláírásgyűjtés - mondta Rogán Antal fideszes politikus.
A köztereken is elkezdődött a Fidesz Jó reggelt, Magyarország! kiáltványhoz kapcsolódó aláírásgyűjtése szerdán; Rogán Antal a Ferenciek terén felállított standnál ismertette az akció részleteit.
Az aláírásgyűjtés főként a köztereken és a Fidesz-irodákban zajlik, nem kívánnak "emberekhez bekopogni", "házakba becsöngetni". A legtöbb választókerületbe jut a Jó, reggelt Magyarország! feliratú aláírásgyűjtő standokból - tette hozzá Rogán Antal. A rossz időjárás volt az oka annak, hogy nem hétfőn indult el a köztéri aláírásgyűjtés, bár kedden már tartottak egy próbát a Ferenciek terén, ahol másfél óra alatt közel ezer aláírás gyűlt össze.
Rogán Antal hangsúlyozta: az akció célja, hogy a polgárok aláírásával nyomatékosan kezdeményezze a pénzügyi helyzet eltitkolásáért felelős állami vezetők felelősségre vonását, és a felesleges megszorító intézkedések visszavonását.
A Gyurcsány-kormány egészen mást tesz, mint amit a választási kampányban ígért, és ami még rosszabb: eltitkolta Magyarország polgárai elől az ország valódi gazdasági-pénzügyi helyzetét - tette hozzá a politikus, aki szerint 16 éve nem volt példa arra, hogy egy kormány ilyen durván megszegje választási ígéreteit és becsapja a választókat. Rogán Antal, aki a Fidesznél az országgyűlési választások kampányfőnöke volt, elmondta: reményeik szerint az akció végére, szeptember 23-ra akár egymillió aláírás is összegyűlhet.
Kérdésre válaszolva közölte: az adatvédelmi törvénynek megfelelően járnak el az aláírásgyűjtő ívek tárolásával és a személyes adatok nyilvántartásával kapcsolatban is. "Ebben már van gyakorlatunk, hiszen az elmúlt időkben többször kezdeményeztünk és sikerrel végig is vittünk ilyen aláírásgyűjtési akciókat".
A Ferenciek terén felállított standnál a tájékoztató ideje alatt is sokan csatlakoztak az akcióhoz, amelynek aláírásgyűjtő ívén a következő szöveg szerepel: "Az elmúlt évek hibás politikai döntései miatt Magyarországon pénzügyi válság alakult ki. Támogatja-e Ön aláírásával a pénzügyi válságot előidéző állami vezetők felelősségre vonását? Támogatja-e Ön a túlzott megszorítások eltörlését, és minden további felesleges megszorító intézkedés elvetését?".
Az ívek alján lévő szöveg szerint az aláírók hozzájárulnak ahhoz, hogy a Fidesz az aláírásgyűjtő íven megadott adatokat (név, telefonszám, e-mail cím, lakcím) kezelje, és azokat felhasználhassa jövőbeni hasonló megkeresés céljából, postai levélben, e-mailben vagy egyéb módon, időbeli korlátozás nélkül. Ha valaki ezt nem szeretné, akkor az adatai után lévő négyzetet be kell ikszelnie.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.