szerző:
MTI

Nádas Péter író arról értekezett a The Wall Street Journal című amerikai lapban, hogy a magyar forradalom halott, mivel véget ért az európai forradalmak kora.

Az utolsó európai forradalom volt ´56, amely a forradalmak romantikus, idealista történetének véres lezárását jelentette. Egy korszak véget ért, ezért halott a magyar forradalom, függetlenül attól, mennyi emlékművet emelnek a magyarok ´56 emlékének ápolására - olvasható az újság véleményoldalán megjelent cikkben.

Az író szerint ´56 után a hidegháborús szembenállás már nem élesedett, az atomháború veszélye csökkent, az ellenséges nagyhatalmak rákényszerültek, hogy elfogadják a békés egymás mellett élés minimumát. Ezt azonban nem a köztársaság vagy a demokrácia győzelme, hanem veresége hozta, amely máig negatív élményként hat Európa tudatalattijában.

Nádas Péter keserűen megjegyzi: a forradalmak korának lezárulása jelentékeny veszteség az európai politikai gondolkodás számára. A forradalmi változások hagyományának eltűntével "a konformizmus és az opportunizmus európai hagyománya maradt számunkra az udvari költészettel és a manierizmussal".

Nádas Péter szépírói igényességgel idézi fel a forradalom napjainak krónikáját, majd tényszerűen megállapítja, hogy John Foster Dulles akkori amerikai külügyminiszter realitásérzékről tett tanúbizonyságot, amikor úgy döntött, Amerika nem avatkozik be a magyar eseményekbe. Óvatos, habozó beszédmodora és pragmatizmusa sok fájdalmat okozott a magyaroknak, de azokban a válságos napokban gondolkodásmódja nagyobb összhangban volt a nemzetközi erőegyensúllyal, mint akármilyen érzelmek által fűtött akció lett volna. A forradalmak erkölcsi-érzelmi hagyományából fakadó kötelességnek a Nyugat csak a harmadik világháborút kockáztatva tudott volna megfelelni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Könnygázzal oszlat a rendőrség az Alkotmány utcában

Körülbelül ezer tüntetőt kezdett el oszlatni a rendőrség a Parlamenthez vezető Alkotmány utca és az azt keresztező Hold, illetve Vadász utca sarkán, mivel a tüntetők feldöntötték a rendőrség által az Alkotmány utcában felállított kordont - írja az Index.

MTI Itthon

Barroso: hálásnak kell lennünk 1956 örökségéért

Mindannyiunknak hálásnak kell lennünk az 1956-os magyar forradalom hőseinek örökségéért - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen hétfőn a Parlamentben. A politikus úgy értékelte a meghívást: a modern Magyarország elismeri az Európai Unió szerepét.

Jogállamisági jelentés készül az EU tagországairól

Jogállamisági jelentés készül az EU tagországairól

Csökkennek a felvételi ponthatárok

Csökkennek a felvételi ponthatárok

Komposztálható cserepekben árulja dísznövényeit a Spar

Komposztálható cserepekben árulja dísznövényeit a Spar

Csaknem 4 millió négyzetméteren épült már modern irodaház Budapesten

Csaknem 4 millió négyzetméteren épült már modern irodaház Budapesten

Hat négyzetméteren múlik a lakásvásárlók boldogsága

Hat négyzetméteren múlik a lakásvásárlók boldogsága

Bértárgyalások kezdődnek a Tescónál

Bértárgyalások kezdődnek a Tescónál