Az utolsó európai forradalom volt ´56, amely a forradalmak romantikus, idealista történetének véres lezárását jelentette. Egy korszak véget ért, ezért halott a magyar forradalom, függetlenül attól, mennyi emlékművet emelnek a magyarok ´56 emlékének ápolására - olvasható az újság véleményoldalán megjelent cikkben.

Az író szerint ´56 után a hidegháborús szembenállás már nem élesedett, az atomháború veszélye csökkent, az ellenséges nagyhatalmak rákényszerültek, hogy elfogadják a békés egymás mellett élés minimumát. Ezt azonban nem a köztársaság vagy a demokrácia győzelme, hanem veresége hozta, amely máig negatív élményként hat Európa tudatalattijában.

Nádas Péter keserűen megjegyzi: a forradalmak korának lezárulása jelentékeny veszteség az európai politikai gondolkodás számára. A forradalmi változások hagyományának eltűntével "a konformizmus és az opportunizmus európai hagyománya maradt számunkra az udvari költészettel és a manierizmussal".

Nádas Péter szépírói igényességgel idézi fel a forradalom napjainak krónikáját, majd tényszerűen megállapítja, hogy John Foster Dulles akkori amerikai külügyminiszter realitásérzékről tett tanúbizonyságot, amikor úgy döntött, Amerika nem avatkozik be a magyar eseményekbe. Óvatos, habozó beszédmodora és pragmatizmusa sok fájdalmat okozott a magyaroknak, de azokban a válságos napokban gondolkodásmódja nagyobb összhangban volt a nemzetközi erőegyensúllyal, mint akármilyen érzelmek által fűtött akció lett volna. A forradalmak erkölcsi-érzelmi hagyományából fakadó kötelességnek a Nyugat csak a harmadik világháborút kockáztatva tudott volna megfelelni.