szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a davosi világgazdasági fórumra utazik szerdán, ahol előadást is tart az unióhoz újonnan csatlakozott kelet-közép-európai országok reformfolyamatairól - közölte a kormányszóvivő.

© AP
A miniszterelnök az eseményre és az előadásra levélben kapott személyes meghívást a fórum alapítójától – mondta Danks Emese, kormányszóvivő.

A fóum idei témája a geopolitikai és gazdasági erőviszonyok eltolódása. Gyurcsány Ferenc az európai gazdasági növekedés fenntarthatóságával foglalkozó munkacsoportban tartja meg előadását. Ebben a szekcióban vesz részt a német gazdasági és technológiaügyi miniszter, a francia kereskedelmi miniszter és az OECD főtitkára is. A kormányfő svájci látogatásakor találkozik több magyarországi külföldi befektetővel és tárgyal Viktor Janukovics ukrán miniszterelnökkel.

A miniszterelnököt útjára elkíséri Kóka János gazdasági miniszter. A miniszterelnök menetrend szerinti repülőjárattal utazik Svájcba, és várhatóan csütörtök délután érkezik majd vissza.

Danks Emese az MTI-nek arra a felvetésére, hogy szocialista párti magyar miniszterelnök még nem vett részt ezen a fórumon, elmondta: a kormány fontosnak tartja Magyarország képviseletét egy ilyen magas rangú fórumon. Hozzátette: valamilyen ok folytán az elődök ezt nem tartották fontosnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Világ

Megnyílt Davosban a világgazdasági fórum

Az AP hírügynökség tudósítója szerint Kína gyors gazdasági fejlődésével, a dollár és az euró árfolyamváltozásaival kapcsolatos problémák uralhatják a 35. fórum gazdasági témáit.

hvg.hu Autó

Környezetkímélő üzemanyaggal fuvarozzák a davosi fórum résztvevőit

Az Audi a január 23-28. között a svájci Davosban megrendezett World Economic Forum (WEF) Annual Meeting 2007 alkalmából egy premierrel szolgál. A négykarikás márka, amely a fórumon a fuvarszolgálatot nyújtja, első alkalommal tölti föl Audi A8 flottája egy részének tankját a környezetvédő SynFuel dízelüzemanyaggal.