szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

204 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett az Országgyűlés menesztette Gyurcsány Ferencet, és miniszterelnöknek választotta Bajnai Gordont, aki az MSZP és az SZDSZ támogatásával a harmadik köztársaság hetedik kormányfője lett. Immáron harmadszor fordult elő, hogy a négyéves parlamenti ciklust nem tölti ki a végrehajtó hatalom elsőszámú vezetője, de a kormányfőváltásra először kerülhetett sor konstruktív bizalmatlansági indítvány révén. A mai nap történései percről percre.

Most érkezett

Tomcattel folyó perére igyekezett Demszky, mikor megdobálták

Garázdaság miatt előállítottak egy férfit Budapesten, mert tojást dobott Demszky Gáborra kedden - közölte a rendőrség. A főpolgármester Tomcattel folyó perére igyekezett.

Gyurcsány és Bajnai. Izgalmak Parlamenten belül és kívül. Kattintson a képre!
© Stiller Ákos
 

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Az új kormány tagjai

Már ezen a héten megtartaná a "válságkezelő kormány" első ülését és a kormányprogramot már a héten nyilvánosságra hozná Bajnai Gordon.

Miniszterek, akik maradnak: Gráf József, Szabó Imre, Hiller István, Draskovics Tibor, Székely Tamás. Bajnai bejelentette: Oszkó Péter lesz az új pénzügyminiszter, a gazdasági tárcát Váhl Tamás vezeti majd. A közeledési tárca Hónig Péteré lesz, a szociális tárca Herczogh László kezébe kerül, a külügyminiszteri posztot Balázs Péter kapná, az önkormányzati tárca Varga Zoltáné lesz, a Miniszterelnöki Hivatalt Molnár Csaba vezeti majd, a "társadalmi kapcsolatokért" Kiss Péter lesz a felelős, a titkosszolgálatokat Ficsor Ádám felügyelné - utóbbi kettő tárca nélküli miniszter lenne. A kormány tagjai 15 százalékkal kevesebb fizetést kapnak majd - közölte Bajnai.

Bajnai: válságkezelőnek készülök

Bajnai Gordon
© MTI
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt az emelvényen mondja el beszédét. Politikai válságról beszél, aminek szerinte a konstruktív bizalmatlansági indítvány vethet véget. "Nem szónoknak készülök, hanem válságkezelőnek" - mondta, hozzátéve: a válságkezelő kormány a pártpolitikától tartani fogja a három lépés távolságot, szerinte védeni fogja a forintot és a munkahelyeket is. Bajnai szerint felnőttként kell kezelni az embereket és el kell nekik mondani, mi vár rájuk abban az esetben, ha a kormány nem hoz meg bizonyos lépéseket.

Szerinte azzal nem tennének semmit, ha "új választásra várnánk". Elmondta: hisz abban, hogy amíg a program végrehajtásához biztosítható a stabil parlamenti többség, addig jobb az országnak a konstruktív bizalmatlansági indítvány, mint az előrehozott választás. Úgy véli, az ellenzéknek is támogatniuk kellene őt és a kormányát, amelyik szerinte "szakértői kormány". Az emberek szerinte nem konstruktív bizalmatlansági indítványt vagy új választást, hanem hatékony válságkezekelést akarnak. Az ellenzékre utalva elmondta: mindenkire és mindenre nyitott lesz, még akkor is, ha a személyét támadják.

Gyurcsány: ne szidják az új kormányt!

Gyurcsány azt mondta, azzal vállalja a felelősséget, hogy azt javasolta, alakuljon egy újabb kormány. A kormány - mint mondta - nehéz döntéseket fog hozni. "Nem az a baj, hogy a kormány nehéz intézkedéseket javasol, hanem az, hogy az utóbbi években ezeket az intézkedéseket megspóroltuk" - mondta. Szerinte aki szidja az új kormányt, az Magyarország érdeke ellen tesz.

Semjén vette át a tüntetők petícióját

A KDNP elnöke vette át a Parlamentnél tüntető Civil Összefogás Fórum (CÖF) petícióját kedden az Országház északi kapujánál felállított kordonnál. A CÖF képviseletében Fricz Tamás politológus, a petíció átadója arra kérte a KDNP elnökét, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájában olvassa majd fel petíciójukat. Semjén Zsolt hangsúlyozta, a népképviseletnek pontosan az a lényege, hogy a nép jogos akaratát képviselje, és a nép szavának hangot adjon az Országgyűlésben.

A tüntetést szervező CÖF képviselője részt akart venni a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájában is, hogy felolvashassa petíciójukat, ezt azonban Szili Katalin házelnök elutasította, arra hivatkozva, hogy az Országgyűlésben csak a képviselők, illetve a jogszabályokban meghatározott személyek szólalhatnak fel.

Gyurcsány: a legnagyobb probléma a gyűlölet

A (jelenlegi) kormányfő parlament felszólalásában emlékeztet arra, hogy Magyarország szuverén, demokratikus állam, a NATO és az EU tagja. "Mégis Magyarország veszekedős ország, perben és haragban áll önmagával" - jelentette ki. Szerinte másokhoz hasonlóan neki is van abban része, hogy ez így alakult. "Én is adósa maradtam Magyarországnak. Akkor, amikor nem tudtam kellő őszintességgel elhitetni, hogy ha Magyarország vár arra, hogy minden jobbra forduljon, csalódni fog" - mondta. Gyurcsány szerint Magyarország legnagyobb problémája nem az, hogy meg kell küzdenie a válság hatásaival, hanem az, hogy az ország politikai közössége "legalább kettészakadt", a polgárok egy jelentős része nem egyszerűen rivális politikai gondolkodóként tekint a többiekre, hanem kiiktatandó, megsemmisítendő ellenségként. Úgy véli, hogy az összetartozás tudatát veszélyezteti mindez.

A Fidesz-KDNP nem nyom gombot

A Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető. Mint mondta, úgy döntöttek, hogy az alkotmányos alapintézmények, a jogállam és a demokrácia iránti tiszteletből részt vesznek a vitában, felszólalnak, és elmondják érveiket, ugyanakkor a konstruktív bizalmatlansági indítvány ilyen módon való alkalmazását olyannyira méltatlannak tartják a jelenlegi helyzetben, hogy szavazni nem fognak.

Tudomásul vette az MSZP-frakció a Bajnai-kormány névsorát

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt a frakció keddi ülésén ismertette leendő kormányának névsorát. Szocialista képviselők az MTI-nek azt mondták: a névsorról vitát nem folytattak, arról nem szavaztak. A Bajnai Gordon részvételével tartott frakcióülés egy órát sem tartott.

Előállítások a Kossuth téren

Néhány tüntetőt előállítottak a rendőrök Budapesten, a Kossuth tér Alkotmány utca felőli részén kedd kora délután - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Az előállítottak a rendőri intézkedésnek álltak ellen. A rendőrök többször is felszólították őket, hogy a térnek azon a részén demonstráljanak, ahol az megengedett.

Már többezres a tömeg a Kossuth térnél

Folyamatosan gyülekeznek az előrehozott választások kiírását és az Országgyűlés feloszlatását követelő demonstráció résztvevői a fővárosi Kossuth térnél, ahol már jelenleg is mintegy tízezer ember tüntet - jelenti a HavariaPress. A demonstrálók közül sokaknál zászlók és a követeléseket nyomatékosító transzparensek láthatók, de jó néhány tüntető focilabdát vitt magával, utalva arra, hogy a hatóságok nemrég négy olyan, állítólag a kormány ellen szervezkedő férfit tartóztattak le, akiknél labdába szerelt robbanószerkezeteket találtak. A Parlament előtti, hajnal óta körbekordonozott területen nagy számú rendőr várakozik, a környéken jó néhány rendőrségi buszt és teherautót is látni.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Draskovics belügyminiszter, Vahl Tamás gazdasági miniszter lehet

Újra belügyminiszter vezetheti az önkormányzatok ügyeit és a rendvédelmi szerveket - értesült a Népszabadság. A Bajnai-kormányban a tárcát az eddigi igazságügyi miniszter, Draskovics Tibor irányíthatja majd. A gazdasági tárca élére a lap információja szerint Vahl Tamás kerülhet.

hvg.hu Itthon

Gyurcsánnyal együtt Daróczi is távozik

Gyurcsány Ferenc az utolsó kabinetülésen elköszönt a kormány tagjaitól, azoktól is, akik a következőben nem lesznek benne és azoktól is akik szerepet kapnak majd - mondta Daróczi Dávid a kormányszóvivői tájékozatón. Azt is hozzátette: a leköszönő kormányfő jövőjét itthon, a "progresszív politika egyik szereplőjeként" képzeli, de "hátrébb lép".

Vélemény

Békesi: „hogy ősszel mi lesz, az a nagy kérdés”

Békesi László volt Kóka János vendége a Budai Liberális Klub legutóbbi összejövetelén. A nemrég feloszlott Reformszövetség szakértőjeként ismét reflektorfénybe került pénzügyi szakember egyebek mellett úgy látja: Nyugaton felerősödtek azok a protekcionista nézetek, amelyek nehezményezik a közép-kelet-európai országoknak adott nagymérvű támogatást. "Pedig ha magunkra hagyanak bennünket, az másfélmillió munkanélkülit és ötszáz forintos eurót jelentene."

Vélemény

Válságlélektani tippek kezdő politikusoknak

A Gyurcsány-kormány a krízismenedzsmentben is sikertelen volt. Képtelen volt megakadályozni, hogy a status quo fenntartásában érdekelt reformellenes csoportok uralják a közbeszédet, és egységfrontot képezzenek a változásokkal szemben.

MTI Itthon

Fricz Tamás nem szólalhat fel a parlamentben

Szili Katalin házelnök közölte: nem szólalhat fel a konstruktív bizalmatlansági indítvány jövő keddi parlamenti vitájában a Civil Összefogás Fórum, amely azért fordult az Országgyűlés elnökéhez, hogy felolvashassa petícióját a plenáris ülésen.

MTI Itthon

Gyenesei Bajnainál: "a labdamenet végét még nem látjuk"

Személyi kérdésekről nem volt szó, a beszélgetés szakmai jellegű volt - így értékelte újságíróknak Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Bajnai Gordon kormányfőjelölttel folytatott szerdai megbeszélését.

MTI Itthon

Fidesz-KDNP: döntés a mikéntről kedd délelőtt

A Fidesz és a KDNP ma délelőtt dönt arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt, amely alapján Gyurcsány Ferenc helyére Bajnai Gordon kerül a miniszterelnöki posztra. Az MDF esetében elképzelhető, hogy a párt képviselői nem egyformán szavaznak majd.