„Összeesküvés-elméletek és antiszemitizmus: régi barátság, új aktualitás” címmel rendeztek minikonferenciát szerdán, a Közép-Európai Egyetemen. Az eseményen a meghívott előadók átlagosan 15 percben beszéltek a témáról, különféle aspektusból vizsgálva a népszerű összeesküvés-elméleteket. Merthogy ezeket az elméleteket igenis szeretjük – derült ki Krekó Péter politikai elemző, szociálpszichológus előadásából. „Az Egyesült Államokban a választók 75 százaléka nem hisz a Kennedy-gyilkosság 'hivatalos', a Warren-bizottság jelentésén alapuló verziójában. Egy hét muszlim országban végzett kutatás szerint pedig a kérdezettek 78 százaléka szerint nem arabok, hanem az izraeli és az amerikai kormányok követték el a szeptember 11-ei merényletet” – mondta előadásában a Political Capital vezető elemzője.

Ahol gyenge a bizalom

Az összeesküvés-elméletek azért népszerűek, mert pszichológiailag kényelmes magyarázatot nyújtanak viszonylag nehezen megmagyarázható eseményekre és fenntartják a világ szimmetriáját azzal, hogy „igazolják”, rendkívüli eseményeket csak rendkívüli okok idézhetnek elő – mondta előadásában Krekó Péter. Rámutatott arra is, hogy összefüggés van az intézményekbe vetett bizalom és az összeesküvés-elméleti hiedelmek között. Minél kevésbé bízik egy társadalom az intézményeiben (az igazságszolgáltatásban, a médiában, a politikai intézményekben, a gazdasági szervezetekben), annál jobban hisz az összeesküvés-elméletekben. Mindez azért is érdekes, mert egy hivatkozott felmérés szerint európai viszonylatban Magyarországon az emberek 46 százaléka „rendszerellenes”, rajtunk kívül csak Törökországban, Lettországban, Bulgáriában és Ukrajnában hisznek az emberek kevésbé az ország intézményeiben.

Leginkább rendkívül szokatlan, váratlan események, társadalmi válságok idején „szeretjük” az összeesküvés-elméleteket, azaz ekkor vagyunk ezekre a leginkább fogékonyak – magyarázta Krekó Péter. Példaként a vörösiszap-katasztrófa kapcsán született összeesküvés-elméletet és a titkosszolgálati anyagokat szivárogtató WikiLeaks portál példáját hozta fel, mondván, egyesek előbbi mögött izraeli érdekcsoportok ármánykodását sejtik, míg utóbbiról úgy vélik, voltaképpen az is az izraeli titkosszolgálat akciója. Érdekes egyébként az is, hogy a vörösiszap-katasztrófa nyomán született elméletet inkább erősítette, mintsem gyengítette az a tény, hogy Soros György anyagilag támogatta a helyreállítást – az elméletben hívők szerint ugyanis az ismert zsidó pénzügyi befektető ezzel is csak Magyarország felvásárlását segíti elő. Előadásában Krekó Péter kitért a Jobbikra is, hangsúlyozva, hogy az országgyűlési választások óta gyengülő párt az utóbbi időben a korábbinál nagyobb súlyt fektet az antiszemita retorikára. Kérdés, hogy a belső konfliktusokkal is küzdő szervezet ezzel vajon megerősödik-e vagy sem, mindenesetre Krekó Péter emlékeztetett arra, hogy a MIÉP-nek – amely úgyszintén az antiszemitizmusra épített – ez nem sikerült.

A Cion bölcsei mint bestseller

A nemzetközi összeesküvés-elméleti bestseller egyik példája a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című mű, amelyről Papp László Tamás tartott előadást. A publicista úgy véli, a könyv valószínűleg jóval nagyobb hatást gyakorolt a befogadókra, mint bármi egyéb a műfajban. Papp László Tamás úgy véli, azért lett ekkora sláger a mű, mivel a leghatásosabban képezte le az összeesküvés-elméleti gondolatstruktúrákat, így azoknak a paranoiásoknak a számára is teóriagyártási sablont jelentett, akik nem voltak antiszemiták, sőt, zsidóbarátként nyilvánultak meg, vagy teljesen közömbösek voltak.

A konferencián szó esett a Kádár-kori antiszemitizmusról is. Standeisky Éva, az 1956-os Intézet munkatársa arról beszélt, hogy a mindennapi és a hatalomhoz köthető antiszemitizmus a Kádár-érában is jelen volt. Ám a hatalom ódzkodott attól, hogy nyilvánosan, politikai fegyverként vesse be a zsidóellenes érzelmeket, ahogy ezt tette más szocialista ország vezetése. Standeisky Éva szerint a különbség legfőbb magyarázata 1956. Standeisky elmondta: a magyar kommunista párton belüli antiszemiták kódoltan azért mertek zsidózni, mert hasonló antiszemita megnyilvánulásokat tapasztaltak moszkvai kollégáiknál is. A kutató szerint elsősorban ők lovagolták meg Magyarországon az 1967-es és az 1973-as anticionista hullámot.

Szembenézés

Bűntudatról és antiszemitizmusról tartott előadást Kovács Mónika, az ELTE Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központjának munkatársa. Kovács a múlttal való szembenézés mellett sorakoztatott fel érveket és kétségeket, utóbbi között azt, hogy a „szembenézés” csapdája lehet, hogy az áldozatok – ahelyett, hogy a közösséghez integrálódnának – ismét csoporton kívüliek lesznek. Szerinte ez főleg Németországban figyelhető meg, ahol az áldozatokra tisztelettel tekintenek, de azáltal, hogy az üldöztetés identitásképző lett, kevésbé az integrációt, mint inkább a csoporttól való elkülönítést segítették elő. Ráadásul a bűntudatból fakadó és az áldozatok iránti „másodlagos” ellenszenv is inkább a múlttal való szembenézés ellen szól.

A szembenézés ugyanakkor fontos, mert – ahogy arra Kovács Mónika rámutatott – a trauma feldolgozása csak akkor lehetséges, ha a társadalom biztosítja az áldozatot, hogy egyszer és mindenkorra az ő oldalán áll, s az áldozat személyes történetét integrálja a kollektív emlékezetbe. Kovács Mónika szerint Magyarországon a kollektív szembenézés helyett a múlt lezárásának kollektív igénye a jellemző. A holokauszttal kapcsolatos nézeteket elsősorban az antiszemitizmus, holokauszttagadás, valamint a nacionalizmus, xenofóbia határozták meg, ennek következményeként pedig az, hogy a holokausztmúlttal kapcsolatos nézetek kódként funkcionálnak az antiszemitizmus kifejezésére – magyarázta a pszichológus.