Legitimációs céllal számos kommunista vezető használt fel nemzeti szimbólumokat. De csak múló liezon lett volna nacionalizmus és kommunizmus között? Egy holland kutató azt állítja, nem. Tartós kapcsolat volt. Gyökereit Marxnál találja meg.

„A munkásoknak nincs hazájuk” – állította a Kommunista kiáltvány (1848). „Tartalmában proletár, formájában nemzeti – íme, ez az univerzális kultúra, ami felé a szocializmus halad! A nemzeti kultúra jelszava egy csapásra proletár jelszó lesz, mihelyt a proletariátus kerül hatalomra” – szónokolta Sztálin 1925-ben.

Vajon a kommunizmus történetének egyik ellentmondását példáznák az idézetek, és azt bizonyítanák, hogy Sztálin végletesen eltávolodott volna az eredeti, etalonnak és internacionalistának tekintett marxi alapoktól? Martin Mevius, az Amszterdami Egyetem kutatója azt állítja, erről szó sincs: a nacionalizmus és a kommunizmus – az eszme születésétől a rendszer kimúlásáig – jól megfértek egymással. Írásának magyar fordítását a Regio közli.

A nemzeti osztály

Arról persze régóta nincs vita, hogy Sztálin kommunista létére orosz birodalmi nacionalista volt. Ceausescu román, Dimitrov meg Zsivkov bolgár, Castro kubai, Mao kínai, Milosevics szerb, sőt – ha kissé furán hangzik is – Tito jugoszláv, Gustáv Husák csehszlovák, Honecker pedig NDK-s nacionalista volt. Mindegyikük előszeretettel használt nemzeti szimbólumokat és hirdette a szocialista hazafiságát mások állítólagos sovinizmusával vagy a burzsoá nacionalizmussal szemben. Mégis máig a történészek többsége a fő szabálytól való elhajlásnak, időlegesnek, esetlegesnek, bizarr anomáliáknak tartja a kommunisták nacionalista kacérkodásait.

Mevius szerint azonban nem voltak azok. Határozottan állítja, nem csak hogy nem volt idegen tőlük a nacionalizmus, hanem már kezdetektől áthatotta a mozgalom elméletét és gyakorlatát. Itt van mindjárt a fenti passzus a proletariátus hazátlanságáról! Szövegkörnyezete valóban meghökkentő és alátámasztja szerzőnk véleményét:

„Továbbá szemükre vetették a kommunistáknak, hogy el akarják törölni a hazát, a nemzetiséget. A munkásoknak nincs hazájuk. Nem lehet elvenni tőlük azt, amijük nincs. Minthogy a proletariátusnak mindenek előtt a politikai hatalmat kell meghódítania, a nemzet vezető osztályává kell emelkednie, önmagát nemzetté kell szerveznie, ezért maga is még nemzeti, bár nem burzsoá értelemben.”

Ez a bekezdés már tényleg sokkal közelebb áll Sztálin szavaihoz, mint a kiragadott rövid mondat. Marx és Engels támogatták a magyarok, németek és lengyelek nemzeti törekvéseit, a kisebb népek (bretonok, skótok, baszkok, kisebb szláv népek) törekvéseit azonban részvétlenül kigúnyolták. Mevius szerint azért, mert a nacionalizmus jó oldalának tartották, hogy táplálja az arisztokráciaellenes polgári forradalmakat, valamint elősegítheti, hogy a szétaprózott termelési egységek nagyobbakká egyesüljenek. Ehhez képest a „néptörmelékek” függetlenségi törekvése, sőt létük Marxék szerint „kimerült a világforradalom elleni meddő tiltakozásban”.

Nemzeti bolsevizmus

Nem igaz az sem, hogy a bolsevikoknál Sztálin fedezte volna fel a nacionalizmust. Lenin már 1914-ben úgy értekezett a nagy-orosz proletárokról, mint akik nyilvánvalóan „csordultig” telve vannak nemzeti büszkeséggel. Később a szovjet hazafiság is orosz hagyományokra épülő birodalmi nacionalizmus volt, amelybe módszeresen betagolták egyes tagköztársaságok nemzeti identitásait.

Ki sem épült még a kommunista világrendszer, a testvérpártoknál mégis mind erősebbé vált a „nemzeti irányvonal”. Mindez a Komintern nyomására történt, és egyáltalán nem volt egyszerű Moszkva akaratát az internacionalistákkal elfogadtatni. A német kommunistáknál 1923 után több hullámban próbálták a nácikat saját terepükön megelőzni, mint ismeretes, sikertelenül. A sztálinisták a spanyol polgárháború alatt szintén nacionalista propagandát folytattak. A valódi áttörést azonban a Szovjetunió elleni német támadás hozta, ami után valamennyi kelet-európai párt nemzetivé alakította irányvonalát, és – tegyük hozzá, jó okkal – a németellenes felszabadító háborút tekintette elsőszámú küldetésének. A Moszkvában működő nemzeti nyelvű kommunista rádiók például ekkor veszik fel az otthon jól csengő Kossuth (magyar), a Hriszto Botev (bolgár) és a Kosciuszko (lengyel) nevet. A holland kutató azt állítja, a Komintern 1943. májusi feloszlatása is inkább ennek az irányváltásnak köszönhető, mint a szövetségeseknek tett bizalomerősítő gesztusnak.

Legitimáló Petőfi

Kelet-Európa bolsevizálása során sem tűntek el a nemzeti szimbólumok, szelekciójuk ugyan megtörtént, de sokkal inkább azok kisajátítására vagy átformálása törekedett az új rend. A cél az új hatalom (történelmi) legitimációja volt. Nejedly Husz Jánosban találta meg a csehszlovák kommunisták előképét, míg Révai József a magyarokét Petőfiben. Az internacionalizmusnak (valójában Moszkva birodalmi érdekének) és a nacionalizmusnak az összebékítése és -vegyítése szimbolikusan zajlott a népi demokráciák állami jelképein, zászlókon és címereken. Maradhatott a trikolór, de megjelent a sarló–kalapács és a veres csillag.

Ez az irányvonal lényegében Sztálin és Tito szakítása után is megmaradt, Moszkva ugyanis nem a nacionalizmust általában, hanem a Szovjetunióval szembeni önállósodást bélyegezte és torolta meg. A burzsoá nacionalizmussal vagy a nemzeti elhajlással szembeni fellépés azt a látszatot erősíthette a kortársakban, hogy a pártelit két meghatározó csoportja, a moszkoviták, illetve a hazaiak politikája között tartalmi különbség van. Csakhogy – figyelmeztet Mevius – nem volt: a hazai nem jelentett egyben nemzetit, a moszkovita pedig internacionálist. A legtöbbször éppen a fordítottja történt. Például Magyarországon, ahol a Moszkvából hazajövők sokkal jobban ismerték az új irányt, mint az itthoniak.

Révai József például egy ideig eredményesen képviselte a hazai közvélemény előtt, hogy a kommunisták tisztelik a (haladó) nemzeti hagyományokat és nem a szovjet csajkarendszer szálláscsinálói. (Révai oly sikeres volt a megtévesztésben, hogy még a három éve publikált könyvében Gyurgyák János eszmetörténész is eredetibb nemzeti gondolkodónak tartja őt, mint a nemzet fogalmának materiális tartalmára koncentráló szociáldemokratákat.)

A magyar változat

Mevius kiválóan ismeri a XX. századi magyar történelmet. Korábbi könyve, a Moszkva ügynökei (2005) éppen arról a látszólagos paradoxonról szól, hogy a nemzeti irányvonalat nálunk a moszkoviták képviselték. Úgy véli, ennek köszönhető az is, hogy a kommunisták a németellenes érzelmekre apellálva követelték hangosan a magyarországi svábok kitelepítését. E kérésről azonban minden politikai irányzatot magába foglaló konszenzus volt az országban, amit ráadásul a nagyhatalmak antifasiszta koalíciója is támogatott, sőt szorgalmazott. A kommunisták tehát nem voltak hangosabbak, mint a többiek. A parasztpárti Kovács Imre például azt mondta, hogy a svábok batyuval menjenek, ahogy jöttek. És a szintén parasztpári Bibó István sem a kitelepítés tényét támadta, hanem a módját. A kort és Bibó autonóm gondolkodását jellemzi, hogy a tiltakozásnak akárcsak eddig a szintjéig is nagyon kevesen jutottak el akkoriban.

Mevius mostani írásának azonban nyilvánvalóan nem ez a lényegi állítása, hanem a nacionalizmus és kommunizmus lényegében megbonthatatlannak talált kapcsolata. Nekünk, magyaroknak külön tanulsággal szolgálhat az is, hogy miközben hajlamosak vagyunk úgy látni saját létezett szocializmusunkat, mint színtiszta internacionalizmust, amely – szemben más, nacionalista kommunizmusokkal – mindent elfojtott, ami kapcsolatba hozható volt a nemzetivel, a történelmi valóság másról tanúskodik. És nem csak az ötvenes években, hanem – gondoljunk például a korona hazahozatala körüli kampányra vagy a folytonos, bár sokáig titkolt konfliktusra Ceausescu Romániájával – Kádár János országlása alatt is.

(Regio, 2010/2)

Zádori Zsolt

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Megint visszapattant a Közbeszerzési Hatóság korrupciókutatók elleni keresete

Megint visszapattant a Közbeszerzési Hatóság korrupciókutatók elleni keresete

Gödöllőn ítélték el az első hajléktalant

Gödöllőn ítélték el az első hajléktalant

A világ legcukibb elektromos autója hamarosan végre kapható lesz

A világ legcukibb elektromos autója hamarosan végre kapható lesz

Egy diák volt a kercsi gyilkos

Egy diák volt a kercsi gyilkos

Sokan elveszítik állásukat az autóiparban, mások viszont örülhetnek

Sokan elveszítik állásukat az autóiparban, mások viszont örülhetnek

Annyira rosszul érintett valakit a nagy YouTube-leállás, hogy riasztotta a rendőrséget

Annyira rosszul érintett valakit a nagy YouTube-leállás, hogy riasztotta a rendőrséget