szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közelmúltban elfogadott új ingatlan-, telek- és iparűzési adóra vonatkozó döntések visszavonását, valamint egy gazdaságfejlesztési stratégiát kidolgozó szakértői bizottság felállítását kezdeményezi a pécsi közgyűlésben decemberben két szocialista önkormányzati képviselő, Tóth Bertalan és Schmuck Roland.

Tóth Bertalan kedden, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szeretnék, ha a beruházások ösztönzését, a munkahelyteremtést, a helyi adópolitikát is érintő cselekvési programot kidolgozó grémiumnak Pécs polgármesterén kívül nem lenne politikus tagja. Bekerülnének a testületbe a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécsi Tudományegyetem, a munkaügyi központ, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja, a szakszervezetek, a munkaadói érdekképviseletek és a városfejlesztési cég szakemberei.

Az MSZP-s képviselő szólt arról, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek, mert indítványukat  a pécsi polgárok és vállalkozók támogatásával kívánják benyújtani a közgyűlésnek decemberben. Schmuck Roland lépésük indokaként elmondta: megítélésük szerint 2012 várhatóan olyan országos és helyi többletterheket jelent Pécsnek, amelyek miatt a város gazdasága végképp összeomlik.

Közölte, Pécsett és Baranyában gyenge a gazdaság, kevés a munkahely, országos viszonylatban is alacsony az átlagkereset és nagy az infrastrukturális hátrány. A pécsi városvezetés ebben a helyzetben olyan ingatlan-, telek- és iparűzési adószabályokat vezet be januárban, amelyekkel 2,3 milliárd forinttal több terhet rak a lakosságra és a helyi vállalkozásokra. Úgy véli, a megemelt ingatlanadó megfizetésére a szegényebbeknek nincs fedezetük, a vállalkozókat érintő adók pedig lehetetlenné teszik a helyi gazdaság fejlődési pályára állását, a cégek más városokba településéhez, a feketegazdaság további térnyeréséhez vezetnek.

A pécsi közgyűlés október 13-án döntött arról, hogy több helyi adó emelésével és a mentességek megszüntetésével jövőre növeli a város bevételeit. Az önkormányzat az új rendeleteknek és módosításoknak köszönhetően az idei 8,74 milliárd forinttal szemben jövőre 11 milliárd forintot remélhet a helyi adóbefizetésekből.

Trombitás Károly, az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának fideszes elnöke az adóemeléseket, illetve a mentességek megszüntetését akkor azzal indokolta, hogy a lakosságot érintő helyi adók a közszolgáltatások alig harmadára nyújtanak fedezetet, és ez az állapot hosszú távon nem tartható fenn. Rámutatott, hogy a városüzemeltetés éves költsége 4-6 milliárd forinttal több, mint amennyi az állami támogatásokból és helyi adókból befolyik a város kasszájába.

Hangsúlyozta: az új adópolitika célja, hogy a kevésbé tehetősek alacsony, a módosabbak nagyobb összeggel, de mindenki járuljon hozzá a közszolgáltatások költségeihez, mert ezzel a város pénzügyi helyzete jelentősen javulhat. Megjegyezte, hogy a pécsi helyi adók jövő évi mértéke alacsonyabb, mint több megyeszékhelyen.

Páva Zsolt fideszes polgármester azt hangoztatta, hogy Pécs nehéz gazdasági helyzetéért a korábbi szocialista városvezetők a felelősek, a 30 milliárd forint feletti adósságállományt ők hagyták a városra, az ennek okán kialakult helyzetet pedig meg kell oldani.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!