Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
Vajon van élet a Földön kívül? "Az idegenek már köztünk vannak. Magyaroknak hívják őket" - idézi az Independent Szilárd Leó, magyar származású fizikus ötvenes évekbeli elszólását. Az újság szerint ez ma már más értelmet kapott, mint amire akkor értették.
Az Independent cikke szerint a magyar nemzet apró mérete ellenére rengeteg zseniális tudóst és művészt adott a világnak. Mégis, az utóbbi két év történései egy sötétebb képet vázolnak fel, mert Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök, az 1989-es kommunistaellenes forradalomra hivatkozva kormányával mostanában éppen súlyos károkat okoz a demokráciának Magyarországon.
A brit lap szerint a politikus, aki a rendszerváltás egyik hőse volt, utána is hihetetlenül népszerű maradt, most viszont kétharmados többségét arra használja fel, hogy azt tegyen az országban, amihez éppen kedve van. A cikkíró szerint lehet a zsarnokságba a bejárati ajtón is belépni, ezt szocializmusnak hívták, és lehet a hátsó ajtón úgy, hogy közben a nemzet büszkeségéről, függetlenségéről és a keresztény értékekről szónokolunk.
A lap szerint Putyin áldemokrata rendszerének példája - melyet Orbán mindig is támadott - jó figyelmeztetés kellett volna, hogy legyen a jelenlegi magyar kormányfő számára. Úgy tűnik azonban, mintha éppen Oroszország lenne a példa.
Az igazságszolgáltatás, a központi bank és a média függetlenségének megnyirbálása, valamint a kormányhoz hű emberek évekre való bebetonozása a fontos pozíciókba, mind-mind előrevetíti egy új, tekintélyelvű rendszer életre hívását. Orbán közben arra hivatkozik, hogy az előző kormány a pusztulás szélére vezette az országot, azonban a új "gyógyszer" sem gyógyította meg a beteget, sőt, Magyarország a csőd szélére került.
Az Independent cikkírója szerint a kis, tengerpart nélküli, saját útját kereső ország arroganciája még komikus is lehetne, ha nem lenne olyan veszélyes.
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
A NER főideológusa szerint „mindenki legyen sokkal szerényebb, mert van mire”.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A lap személyiségi jogi pert is indít.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget az „életük megóvása végett”.
A kínai ByteDance most újabb 90 nap haladékot kapott.