szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Martonyi János külügyminiszter szerint Antall József egykori miniszterelnök öröksége az, hogy az értékeknek, az alapelveknek és a céloknak kell meghatározniuk a politika alakítását, a nehéz döntési helyzetekben ezek szolgálhatnak iránytűként. Hende Csaba honvédelmi miniszter a rendszerváltozással kapcsolatban arról beszélt a volt miniszterelnök emlékére rendezett konferencián, hogy "még nem értünk az út végére", de mindenképpen megérte.

A külügyi tárca vezetője az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont által csütörtökön a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rendezett emlékkonferencián azt mondta, az egykori kormányfő örökségéhez tartozik az is: meg kell találni a mértéket, az arányokat, mértékletesnek kell lenni a célok megvalósításában, az eszközök kiválasztásában.

Martonyi János hangsúlyozta, a politikában ma is hasonlóak a dilemmák, mint Antall József idején. Ezek között említette, hogy a bel- és a külpolitikának igen "bonyolult, érzékeny" a viszonya, nehéz a megfelelő arányt és mértéket megtalálni a kettő között. Az európai elkötelezettség és a nemzeti érzés, a patriotizmus között sem könnyű megtalálni az egyensúlyt, a szavak szintjén ugyan egyszerű, de a konkrét lépések meghozatalában, a mindennapokban nehezebb - mutatott rá.

További dilemmaként említette a világ és Magyarország kapcsolatát, mint mondta, a magyaroknak sajátos a történelme, a kultúrája és a lelki világa, amit "nem mindig ért meg a világ". Mindemellett a közép-európai történelem feszültségeit, konfliktusait is kezelni kell - jegyezte meg.

Mint kiemelte, Antall József ideje óta a világ sokat változott, a visegrádi csoport (V4) "ma erősebb, stabilabb, mint valaha, ezt Európában és a világban is tudják", mert "ha négyen mondunk valamit, annak súlya van". Egy másik változás, hogy az euroatlanti integráció megvalósult, továbbá az is, hogy heterogén, gyorsan változó, kiszámíthatatlan lett a világ. Európa is átalakult, korábban nem tudták, hogy "megremeghet" - mondta. Hozzátette: jelenleg az az alapkérdés, hogy Európa egységes marad-e.

Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntőjében a rendszerváltozással kapcsolatban kiemelte, nagy árat kellett fizetni a szabadságért, és "még nem értünk az út végére", de mindenképpen megérte. Az egykori miniszterelnök tudta, "honnan jöttünk, hova megyünk, hol tartunk most", és azt, hogy munkájának tétje egy szabad és demokratikus ország megteremtése - hangoztatta.

Úgy vélte, Antall József "rendkívül törékeny és fiatal demokráciával, törékeny parlamenti többséggel" dolgozott azért, hogy új jogállamot építsenek ki, elkerüljék a gazdaság összeomlását, megújítsák a rendőrséget és a honvédséget, megakadályozzák a nyugdíjrendszer összeomlását. Ezeknek a céloknak az elérését magától értetődőnek tekintik, pedig "csoda volt mind" - hangsúlyozta.

Mint emlékeztetett, a rendszerváltozás után sokakon úrrá lett "a kiábrándultság, a csüggedés és a hamis illúziók", és a választók megbüntették az MDF-et azért, mert "négy év alatt nem tudta eltüntetni negyven év romjait". De Antall József temetési menete kiállás volt a rendszerváltozás, a parlamentarizmus és a magyar szabadság mellett, a résztvevők hitet tettek amellett, hogy azt az utat akarják folytatni, amelyen Antall József is járt. "Sokan ma is folytatjuk a munkáját" - tette hozzá.

Mint kifejtette, a kormány célja, hogy az ország olyan hely legyen, ahol "a munka és a teljesítmény számít", ahol "mindenki előtt megnyílhatnak a társadalmi felemelkedés útjai", amely a nemzeti érdekeit követve együtt dolgozik más országokkal, és tudja, "mivel tartozik minden polgárának". Antall József 1990. május 23-tól 1993. december 12-én bekövetkezett haláláig volt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!