szerző:
MTI-OS
Tetszett a cikk?

Közleményben cáfolta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az LMP állítását, amely szerint a járásokról szóló törvényjavaslatmegszorításokkal, elbocsátásokkal és az önkormányzatok elnyomásával is járna.

Az új járási hivatalokban szükség van az államigazgatási ügyek intézésében jártas, tapasztalattal rendelkező munkatársakra, így szó sincs elbocsátásokról - jelentette ki Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára az LMP mai közleményére reagálva.

Szerinte a törvényjavaslatból is egyértelműen kiderül, hogy a fővárosi és megyei kormányhivatalok állományába kerülnek mindazon köztisztviselők, akik most a polgármesteri hivatalokban végeznek államigazgatási feladatokat, csak a foglalkoztatási jogviszonyuk alakul át kormánytisztviselővé.

Szabó Erika cáfolta az LMP azon kijelentését is, hogy a kormány einstandolná az önkormányzatok vagyonát. Azt mondta, hogy a kormány nem államosít, mindössze szétválasztja az önkormányzati és államigazgatási hatásköröket és feladatokat. Szerinte fontos, hogy az állam saját maga megszervezze meg feladatai ellátását, a jegyzőket pedig tehermentesíteni kell, hiszen jelenleg 1400 törvényi és egyéb jogszabályban rögzített feladat- és hatáskört látnak el.

A hatáskörök szétválasztásával azonban lehetővé válik, hogy az önkormányzatok a jövőben valóban a helyi, önkormányzati feladatokat foglalkozhassanak, és csak azokat az államigazgatási feladatokat kell a jövőben ellátniuk, amelyek estében a helyi viszonyok ismerete elengedhetetlen. Ehhez a jegyzők munkájára továbbra is szükség van - tette hozzá az államtitkár a KIM közleménye szerint.

"A kabinet szépen megfogalmazott célok mögé bújtatja az azokkal ellentétes intézkedéseit. Amikor az ügyintézés egyszerűsítéséről, az ügyfelekhez közelebb hozásáról és a szakmaiság növeléséről beszél, ez valójában a közszolgáltatások visszavágásáról, megszorításról, az alkalmazottak elbocsátásáról, és az önkormányzatok befolyásának csökkentéséről szól" - írta pénteki közleményében az LMP.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!