Tüntettek a DK-sok a Nyírő-emlékest ellen Csepelen

Tiltakozni kell a nyilasok rehabilitációja ellen, és világosan állást kell foglalni a témában - mondta Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) tagja pénteken az emigrációban elhunyt erdélyi író, Nyirő József emlékére rendezett irodalmi est elleni tüntetésen Csepelen.

  • MTI MTI
Tüntettek a DK-sok a Nyírő-emlékest ellen Csepelen

A politikus a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Ház előtt tartott tiltakozáson azt mondta, minden erővel fel kell hívni a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket rejt a Horthy-restauráció. Hozzátette, hogy a rendezvény fővédnöke egy fideszes polgármester, aki az Országgyűlésben is helyet foglal.

A tüntetést - amelyen ötven ember volt jelen - az irodalmi est kezdete előtt egy órával tartották; a rendezvény végére, a Nyirő-est kezdetére megérkezett Németh Szilárd, Csepel polgármestere. A tüntetők síp- és füttyszóval fogadták, a polgármestert arra kérte a tüntetőket, hogy nézzék meg az előadást.

A polgármester, az irodalmi est fővédnöke pénteken az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatán keresztül közölte: az alaptantervben Nyirő József epikája és Radnóti Miklós lírája együtt szerepel a középiskolások számára előírt kötelező irodalomban. Az önkormányzat ezért már az idén érettségiző csepeli diákoknak Nyirő József: Uz Bence című regényét és Radnóti Miklós verseskötetét ajándékozza.

"A döntés tudatos: nem Nyirő vagy Radnóti, hanem Nyirő és Radnóti" - mondta a polgármester. A tüntetésen rendbontás nem volt.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.