Az ellenzéki párt arra hivatkozik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Világgazdaság című lap számára a nyugdíjrendszer jövőbeni változásaival kapcsolatban adott válaszából kiderült, a kormány nem tervez komoly változásokat a nyugdíjrendszerben. A párt szerint az is világossá vált, hogy nem is tervezik az egyéni nyugdíjszámla létrehozását, amit pedig néhány hónapja a Széll Kálmán-terv 2.0-ban "még belengettek". Hozzátették, emellett nem hajtják végre a nyugdíjrendszer korrekcióját sem, pedig azt a terv szerint még az idén meg kellett volna kezdeni.
Az LMP kitért arra: a kormányfő 2010-ben még országgyűlési határozatba foglalta azt az ígéretét, hogy létrehozzák az egyéni nyugdíjszámlákat. Amint a kormány rátette a kezét a magán-nyugdíjpénztári vagyonra, "már el is felejtette az ígéretét" - írták.