Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A nyolcadrendű vádlott, a BKV volt kommunikációs vezetője nem ismerte el bűnösségét a keddi tárgyalásnapon.
Nem ismerte el bűnösségét, és politikai indíttatásúnak tartja a vádiratot R. Miklós nyolcadrendű vádlott a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján felolvasott vallomásában.
R. Miklós 2007. január 7-től kommunikációs igazgatóként dolgozott a BKV Zrt.-nél, majd 2007 augusztusától kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettes lett.
A vádlott a nyomozati eljárást "politikai leszámolásként" értékelte, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy korábbi vallomásait kényszerintézkedés nélkül tette meg, azok egy részét továbbra is fenntartja, egy részét módosítja.
R. Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint társtettest, valamint tíz rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.