Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn levélben kért személyes meghallgatást Áder János köztársasági elnöktől a választási eljárási törvénnyel kapcsolatban.
A szocialista párt meggyőződése szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség a választási eljárásról szóló törvény tervezett elfogadásával a demokratikus választási rendszer teljes felszámolására tör. Szerintük a törvény ellentétes nemcsak a magyar emberek érdekével és az alkotmánnyal, hanem az Európai Unió alapértékeivel is.
"Nincs kétségünk afelől sem, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség egy hét múlva megszavazza ezt a politikai és társadalmi konszenzust egyaránt nélkülöző javaslatot" - írják közleményükben.
Ezért az MSZP elnök-frakcióvezetője ma levélben kért személyes meghallgatást Áder János köztársaságitől a választási eljárási törvénnyel kapcsolatban. Mesterházy Attila levelében kérte azt is, hogy a megbeszélésre a választási eljárásról szóló törvény elfogadásának napján, vagy azt követően kerüljön sor, hogy aggályaikat meghallgatva és megfontolva az elnöknek "még legyen ideje a jogszabály előzetes normakontrollját kérni az Alkotmánybíróságtól".
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.