szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Váratlanul válaszolt Orbán Viktor egy azonnali kérdésre, ami nem a trafikmutyira, hanem a vidékpolitikáról szólt. A kormányfő szerint a cél az, hogy a termőföld 20 százalékát nagybirtokok, míg 80 százalékát kis- és közepes birtokok keretében műveljék. A trafikbotrányra a kormánytagoknak csak annyi volt a válaszuk, hogy mindezt a dohányzás visszaszorítása érdekében tették.

Most érkezett

Ki vert át kit? Adok-kapok a nyugdíjszámlák ügyében

Szintén a nemzetgazdasági minisztert, Varga Mihályt faggatja a szocialista Tukacs István A lenullázott nyugdíjszámlák, avagy miként csapták be ismét az embereket című interpellációjában. Tudta, hogy semmit nem fognak a számlákon jóváírni – mondta Soltész Miklós államtitkárnak Tukacs, mondván, lóvá tették az embereket. Hova lett a pénzük, mi lett a számlákkal, kinek kell hinni, és tulajdonképpen milyen nyugdíjrendszert akarnak önök? – kérdezte az MSZP-s poltikus. Soltész Miklós szerint arról kellene beszélni, hogy hova tüntette az előző kormány az emberek befizetéseit. Kötelező magánnyugdíjpénztár – ilyen máshol nem volt. Átvertek 3 millió embert – közölte Soltész Miklós. "2009-ben a nyugdíjak reálértéke 6,5 százalékkal csökkent, önök akarták a nyugdíjat megadóztatni, és önök mennek szembe a nyugdíjasokkal, amikor a rezsicsökkentést támadják! Erre Tukacs István azt hozta fel, hogy az államtitkárnak szolgálnia kell, és kötelessége lett volna most választ adnia. Tukacs hiába nem fogadta el, az Országgyűlés többsége, 207 képviselő, elégedett volt a válasszal.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3

Érdemi vita nélkül a devizahitelesek megsegítéséről

A KDNP-s Móring József Attila pedig arról érdeklődik, hogy „milyen további tervei vannak a kormánynak, a nehéz helyzetben lévő devizahiteles családok megmentésére?” Lehet, hogy a kérdés egy újabb intézkedés bejelentését készíti elő, bár az utóbbi hetekben többször is voltak hasonló interpellációk, amelyekre csak általános kormánypropaganda volt a válasz. A kedvezményes végtörlesztés vagy az árfolyamrögzítés több százezer adósnak nyújtott segítséget, de még mindig vannak olyanok, akik nem tudtak ezekben a programokban részt venni. Velük mi lesz – kérdezte Móring József Attila. Cséfalvay Zoltán államtitkár hangsúlyozta, hogy a devizahitelezés az elmúlt időszak legnagyobb öröksége. 320 ezer hiteladóson segített a kormány, 2 500 milliárd forint értékben. AZ államtitkári reagálásra Móring József Attila rábólintott.

Jobbik: újabb földmutyi, most Bábonymegyeren

Magyar Zoltán az utóbbi idők legjobb címével örvendezteti meg a földügyek iránt érdeklődő polgárokat: „A Fidesznek Kajászó, Lepsény, Segesd, Nagyatád, Csorna, Csákvár, a Borsodi Mezőség és még számtalan településen nyilvánvalóvá vált állami földbérleti mutyik után a Somogy megyei Bábonymegyeren is fontosabb volt a narancsos haverok földdel való kiszolgálása ahelyett, hogy a helyben élő családi gazdálkodók megmaradását segítse?” Nem a helyben élő gazdákat segítették, hanem a haverok kifizetőhelyévé süllyesztették több helyen – hívta fel a figyelmet a Jobbik véleményére a politikus. A Nemzeti Földalap Kezelő jelenlegi gyakorlata halálra ítélte a gazdákat. Mikor fejezik be a kényszerhasznosításokra való hivatkozások mögé bújó visszaéléseket, és a Somogy megyei gazdáknak mikor lesz igazságuk – vetette fel a jobbikos politikus. Budai Gyula államtitkár szerint Magyar nem érti azt, hogy ha bizonyítékai vannak a visszaélésre, akkor nem a Parlamentben kell panaszkodnia, hanem a hatóságoknál kell lépéseket tennie. Keveri a megbízást és a haszonbérleti szerződéseket is – jegyezte meg Budai. "Így amit mond, nem más, mint hisztériakeltés, és a vidéken élők hergelése. Kajászón is ezt tette, aztán ott hagyta az embereket." Hozzátette: Magyar Zoltán válassza a törvényes utat. Budai Gyula válaszát az Országgyűlés elfogadta.

Több az adó a maffiakormányzás miatt

A Koszorús László által mondottakkal ellentétben a szocialista Józsa István szerint két éve zuhan a gazdaság, nincs pénze az embereknek. Hozzátette: az emberek több adót fizetnek be a maffiakormányzás miatt. Az ország nyolcvan százaléka rosszabbul él, miközben a kormányzta milliárdokat költ sikerpropagandára. A gazdaság rosszabbul teljesít, a reálbérek csökkentek, egyre rosszabb az életszínvonal. Mitől fog beindulni a gazdaság, mitől lesz több pénze az embereknek? Cséfalvay Zoltán nem értett egyet az interpellációval, mondván, az adatok mást mutatnak, példul több a foglalkoztatott. A KSH adatai alapján a reálbérek nőttek, az emberek pénze többet ér. Az átlagnyugdíj éves szinten 24 ezer forinttal nő, a rezsicsökkentés révén az embereknél 11 ezer forinttal több marad. A gazdaság már képes növekedésre." A szocialista politika gazdasági csődöt hoz elő, nekünk meg az a dolgunk, hogy ezt helyre hozzuk" - mondta az államtitkár. Ezt cinikusnak tartotta az MSZP-s politikus. A családok harmada nem engedheti meg, hogy hetente hús kerüljön az asztalra, arról sem beszélt, hogy tavaly hat százalék volt az infláció, hogy csökkent a gazdaság motorja - hívta fel a figyelmet Józsa István. Cséfalvay válaszát végül az Országgyűlés elfogadta.

A kormánypárti Koszorús elégedett a kormánnyal

A kormánypárti interpellációk közt a fideszes Koszorús László egy tízpontos alákérdezéssel adott lehetőséget a kormánynak az önfényezésre: „Hogyan lettünk Európa sereghajtóiból éltanulók a költségvetési hiány terén?” Magas államadósság, rossz versenyképességi mutatók jellemezték az országot, most mégis jól állunk. Kiegyensúlyozott költségvetési intézkedések úgy, hogy a nagyvállalatokat és a bankokat is bevonják a teherviselésbe. Az ország sikertörténetté válhat a jövőben. A válaszadó Cséfalvay Zoltán helyesli a kérdést, hangsúlyozva, hogy hazánk újra Európa éllovasai között lehet. 2002 és 2010 között 9,4 százalékos volt a hiány, a 3 százalék alatti hiánycélt nem tudták tartani. EU-s átlagban növekszik a GDP-arányos adósság (85 százalék), ezzel szemben Magyarországon csökkent (79 százalék). "Ez mindenki közös sikere" – jelentette ki az államtitkár. A választ Koszorús elfogadta.

Jobbik: csökkentsék a tűzifa áfatartalmát is

A jobbikos Apáti István is elégedetlen, legalábbis erre utal „A rezsicsökkentés súlyos hiányosságai” című interpellációja. Sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni, leginkább azt, hogy harmincszázalékos rezsicsökkentésre lenne szükség. A távhő és a földgáz mellett azokra a családokra is kellene gondolni, akik fával fűtenek. A szociális faprogramról azonban az emberek 99 százaléka nem hallott. Igazságos, arányos és teljes körű rezsicsökkentés kell. Cséfalvay Zoltán államtitkár: a családok terheinek csökkentése érdekében döntött a kormány a tízszázalékos rezsicsökkentésről. Ennek, mint minden másnak, megvannak a határai, hiszen az infrastruktúra fenntartása, működtetés költségekkel jár. Az államtitkár hangsúlyozta, olyan lépésekre van szükség, amely a lakosság számára érezhető, de a költségvetés helyzetét nem veszélyezteti. A tűzifa áfacsökkentésével kapcsolatos javaslatra azt mondta a jobbikos képviselőnek, hogy EU által szabályzott árak vannak, mert az unió azt versenytorzító hatásként értelmezné. Apáti István nem, a parlament 206 szavazattal elfogadta a választ.

Fónagy: egyértelműen siker a trafikpályázat

A szocialista Tóth Csaba a hétfői parlamenti ülés elején, az első interpellációnál a dohánykoncessziókra tereli a szót. Igaz, nem a legfrissebb fejleményekre, a vitatott pályázati eredményekre kíváncsi, hanem azt kérdezi: „Sikertörténet vagy kudarc? Közel 1500 településen senki nem akar nemzeti dohányboltot!” Ezeken a helyeken senki nem tartja érdemesnek trafik nyitását. 1500 dohányzásmentes település lesz az országban – jegyezte meg ironikusan. A pórul járt trafikosok az ország minden részéről panaszkodnak: mások nyertek, olyanok, akikről soha nem hallottak. Ők el fogják veszteni megélhetésüket. A dohánypiac felosztásánál gondoltak-e a megváltozott munkaképességűekre például, ők hány pályázatot nyertek? – vetette fel Tóth Csaba. Fónagy János válaszában leszögezte, évente 35 ezer ember hal meg hazánkban a dohányzás miatt. A pályázatot sikeresnek minősítettük. 15 ezer pályázat érkezett be, ez is a sikert mutatja. Az ön által vizionált károk és bajok nem következtek be. A dohányzás feketekereskedelme ellen a hatóságok fel fognak lépni. Fónagy megjegyezte: ilyen nagy számú pályázó esetén lehet ismerősöket találni, nem létező összefüggéseket keresni. Az államtitkári választ a szocialista politikus nem fogadta el. Negyvenezer családtól vették el a megélhetést, és adták néhány ezer ember – haverok, rokonok – kezébe. Az országgyűlés Fónagy reagálást elfogadta.

Pintér a "Portik úrról"

Pintér Sándor belügyminiszter személyesen válaszolt Kocsis Máténak. Mint mondta, ő 1972 óta tanulta az operatív munkát, szerinte Laborc Sándor nem tartotta be a szakmájára vonatkozó szabályokat, amikor Portik törvénytelen lépésekre adott ajánlatot, akkor egyből meg kellett volna szakítani a beszélgetést. A Belügyminisztérium minden iratot a vizsgálatok rendelkezésére bocsát – mondta.

Kocsis Máté maffiázik egy kicsit

2008-ban járunk, tombol a baloldali kormány – Kocsis Máté sem akart lemaradni nagyotmondásban. A képviselő szerint ekkorra már mindenki tudta, hogy a szocialista kormány évtizedekre tönkretette az országot, azt azonban nem, hogy az elmúlt húsz év legsúlyosabb politikai botránya zajlott a felszín alatt: "kiderült, hogy a baloldal politikusaihoz mentek pénzek, hogy bírákra, ügyészekre akartak terhelő bizonyítékokat gyűjteni". A magyar politikusok, akik akkor kérték és elfogadták az alvilág segítéségét, mára nem lenne szabad, hogy köztünk legyenek a közéletben – mondta, hozzátéve, akik akkor hatalomban voltak, ma a szűzlányt játszák.

Rétvári sem tudja, hol a pénz - csak nem ugyanaz

8400 milliárdról 20400 milliárd forintra nőtt a nyolc év szocialista kormányzás alatt az államadósság, hol van ez a pénz? - mondta válaszában Rétvári Bence. "Mire vették fel ezt az óriási államadósságot, ha nem adtak belőle nyugdíjemelést? - kérdezte. Az MSZP az ország eladósításával tartotta fent a kormányozhatóságot, az Orbán-kormány a bankok, dohánycégek ellenében is megvédik az ország érdekeit, miközben nem nő az államadósság.

1 2 3
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!